Kifizették a Szaddám-fiúk vérdíját

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok kifizette a vérdíjat annak az informátornak, aki tavaly júliusban nyomra vezette a Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök fiai, Kuszaj és Udaj Huszein után kutató amerikai csapatokat. Néhány napja utalták át az összeget - közölte Julie Reside, az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője, aki nem árulta el, hogy a teljes vérdíjat fizették-e ki.
Vágólapra másolva!

A két fiúra egyenként 15 millió dolláros vérdíj volt kitűzve, így összesen 30 millió dollár - az Egyesült Államokban valaha kifizetett legmagasabb vérdíj - üthette a nyomravezető markát. Valószínű, hogy az informátor megkapta a teljes összeget, ugyanis Colin Powell amerikai külügyminiszter tavaly július végén személyesen hagyta jóvá a 30 millió dollár kifizetését.

Kuszaj és Udaj Huszeint tavaly július 22-én az észak-iraki Moszulban ölték meg: amerikai csapatok rajtaütöttek egy házon és az ostromban négy irakit öltek meg, köztük a két Huszein-fiút. A ház tulajdonosának, Mohammed az-Zaidan sejknek a szomszédjai azt gyanítják, hogy a sejk tájékoztatta az amerikai erőket nem kívánatosnak talált vendégeiről. A sejk családjának nőtagjai három órával az ostrom előtt elhagyták a házat, a sejket és fiát viszont őrizetbe vették és elszállították az amerikai katonák. Az amerikai hatóságok nem közölték a nyomravezető személyazonosságát, csupán annyit tudni, hogy őt családjával együtt más helyre költöztették.

Szaddám Huszeint tavaly decemberben fogták el amerikai katonák. Az ő fejére kitűzött 25 millió dolláros vérdíj azonban az amerikai kincstárban marad, mert nem nyomravezető, hanem kihallgatások révén szerezték meg az elfogáshoz szükséges információkat.

Az Egyesült Államok által összeállított, a leginkább keresett irakiak 55 fős listáját Szaddám Huszein vezette. A második helyen állt Kuszaj, a különleges biztonsági erők parancsnoka, és a harmadik hely jutott Udajnak, a Fidáíjín Szaddám milícia parancsnokának.