Az első részeredmények szerint 10 év baloldali kormányzás után a jobboldal nyerte a választásokat Görögországban. A jobboldali szipmatizánsok utcai örömünnepbe kezdtek, és már szocialisták vezetője is elismerte, hogy elbukták a választást. A jobboldalt vezető 47 éves Kosztasz Karamanlisszal a legfiatalabb miniszterelnök kerül a görög kormány élére a II. világháború óta.

Közel hétszázalékos előnyük van a konzervatívoknak az első részeredmények szerint a vasárnapi görögországi parlamenti választásokon vereséget szenvedett szocialistákkal szemben. A szavazatok közel 14 százalékának feldolgozása után az Új Demokrácia (NDK) párt szavazatainak aránya 47,5 százalék, míg az országot csaknem 11 éve kormányzó Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) 40,8 százaléknyi szavazatot kapott.

Kosztasz Karamanlisz, az Új Demokrácia párt vezetője új kezdetet és biztonságos olimpiai játékokat ígért televíziós üzenetében. Görögország ma megerősítette, hogy politikai változást akar - mondta a tíz évig ellenzékben politizáló párt vezetője. A miniszterelnök-jelölt elmondta: az athéni olimipai játékok jó alkalmat nyújtanak Görögország számára, hogy megmutathassa modern arcát.

Hozzátette: elsődlegesnek tekintik az oktatást és a kultúrát, az ifjúságot, új gazdaság- és agrárpolitikát, hogy Görögország versenyképesebb legyen Európában. A ciprusi kérdés kapcsán a leendő kormányfő ígéretet tett: közösen fognak harcolni, hogy igazságos, hatékony és európai megoldást találjanak.

Az Új Demokrácia hívei már az első részeredmények közzététele előtt harsány utcai ünneplésbe kezdtek: az autók dudálnak, és pezsgősdugók pattannak a rögtönzött utcai partikon. A konzervatív támogatók a győzelmüket jelző SMS-üzenetekkel bombázzák ismerőseiket.

A kormányzó görög szocialisták vezetője elismerte, hogy pártja vereséget szenvedett a görögországi parlamenti választásokon. Az Új Demokrácia (NDK) párt megnyerte a választást - mondta Jeórjiosz Papandreu, sikeres munkát kívánva utódának, a konzervatív NDK-t vezető Kosztasz Karamanlisznak.

A görög jobboldalt vezető 47 éves Kosztasz Karamanlisszal a legfiatalabb miniszterelnök kerül a görög kormány élére a II. világháború óta. Konsztantin Karamanlisz, a nagy államférfi jogász végzettségű unokaöccsét mostanáig leginkább az apparátus embereként ismerték, akinek nincs sem kormányzati, sem különösebb szakmai tapasztalata. Nehezen sikerült összefognia az ismétlődő klánháborúk által megtépázott konzervatív pártot, de végül is sikerült érvényesítenie tekintélyét. Centrista fordulatot hajtott végre pártjában a mérsékelt és szociális liberalizmus irányába, és a 2000-es előrehozott parlamenti választásokon már tíz év legjobb eredményét sikerült elérnie.

Karamanlisz annak ellenére győzött, hogy kevésbé hozzáértőnek számított, mint szocialista riválisa, Jeórjiosz Papandreu, a leköszönő Szimitisz-kormány külügyminisztere. Az új görög kormány első dolga lesz a Ciprus újraegyesítésével foglalkozó tárgyalások kézbevétele és a késésben lévő olimpiai beruházások befejezése. E két téma nem nagyon szerepelt választási kampányban, amely inkább a két nagy párt vezetőjének személyiségére összpontosult.