Milliárdokat raboltak a pofozkodó ékszertolvajok

Vágólapra másolva!
3,5 milliárd jen (közel 6,5 milliárd forint) értékű ékszert rabolt el fényes nappal egy tokiói üzletből két tolvaj. A rablók egyike leöntötte, majd felpofozta az eladót, miközben társa betörte a bolt kirakatát és kivette az ékszereket.
Vágólapra másolva!

Fényes nappal 3,5 milliárd jen (6,5 milliárd forint) értékű ékszer rabolt el két férfi Tokió belvárosának egyik elegáns ékszerüzletéből. A két tettes magát vásárlóknak kiadva tért be az üzletbe, ahol egyikük valamilyen folyadékot locsolt az eladóra, majd erősen pofonvágta őt. Eközben társa egy kalapáccsal betörte az üzlet kirakatát, ahonnan pillanatok alatt összeszedte az összes kiállított ékszert.

A két rablónak nagy szerencséje volt, mert a kirakatból begyűjtött kollekcióban volt egy rendkívül értékes, önmagában mintegy 3 milliárd jent érő brilliáns nyaklánc. A 21 éves eladó, aki csak könnyű sérüléseket szenvedett kihallgatása során a rendőröknek azt mondta, hogy 35-40 év körüli, kék szemű, "kaukázusi" arcberendezésű férfiak voltak a tettesek. A kirabolt ékszerüzlet, amely alig néhány háztömbnyire van a Tokió belvárosa, a Ginza legforgalmasabb csomópontjától, nem alkalmazott biztonsági őröket.