Robbantások közepette írták alá Irak alkotmányát

Vágólapra másolva!
Hétfőn aláírta az iraki alkotmányt az ideiglenes kormányzótanács 25 tagja, ezzel szentesítve az alaptörvényt. A korábban a síiták ellenállása miatt többször is elhalasztott aláírási ceremóniát annak ellenére megtartották, hogy több nagy erejű robbanás rázta meg Bagdad központját az esemény előtti percekben.
Vágólapra másolva!

Bagdadban hétfőn ünnepélyes keretek között aláírta az iraki alkotmányt az ideiglenes kormányzótanács 25 tagja. Az élőben közvetített eseményt annak ellenére megtartották, hogy jó pár perccel előtte hangos robbanások hallatszottak Bagdad központjában. Pár órával korábban tíz rakétát lőttek ki annak az épületnek - egy valaha Szaddám által használt konferenciaközpontnak - a környékére, ahol a ceremóniát tartották - jelentette a BBC News. Sérültekről nem érkeztek jelentések, és a ceremónia is az eredeti terveknek megfelelően folyt.

A nyilvános ceremónia előtt jó pár perccel füst gomolygott az ég felé az al-Manszúr szálloda közelében, amely néhány háztömbnyire fekszik az úgynevezett zöld övezettől, ahol az ideiglenes közigazgatás székhelye van. Az amerikai hadseregnek egyelőre nincs információja a többi robbanás eredetéről. A biztonsági erők magas fokú készültségben vannak a lázadók esetleges támadásai miatt - jelentette az MTI.

Az alkotmány szentesítése már többször is késedelmet szenvedett, eddig mindig a síiták miatt, akik azonban a hét végén bejelentették, hogy nem gördítenek újabb akadályt az alkotmány elfogadása elé. Az Irakot irányító Kormányzótanács síita tagjai kijelentették, hogy továbbra is fenntartásaik vannak az alkotmány bizonyos passzusai miatt, ám ezeket a bajokat ráérnek később is orvosolni, most az a legfontosabb, hogy elfogadják a dokumentumot. Az ideiglenes alkotmány 2005-ig lesz életben, ezt követően az alkotmányozók újra összeülnek, hogy megszövegezzék Irak végleges alkotmányát.

"Amit itt látunk, az lehet, hogy zavaros és sajátos módja a demokratikus ügyintézésnek, de hát így működik a demokrácia" - üdvözölte a síita döntést Paul Bremer, Irak amerikai közigazgatásának vezetője.

Kétszer halasztottak

Fotó: EPA
Szisztani végül engedett

Az alkotmánytervezetet eredetileg múlt hét szerdán írták volna alá, ám a síiták ászúra ünnepén elkövetett, több mint száznyolcvan halálos áldozatot követelő robbantás-sorozat miatt nemzeti gyászt vezettek be Irakban, ezért a ceremóniát elhalasztották. A második aláírási ceremónia a Kormányzótanács öt síita tagja miatt hiúsult meg, akik kijelentették, hogy jelenlegi formájában nem hajlandóak elfogadni az alkotmánytervezetet. A tiltakozás hátterében az iraki síiták vallási vezetője, Szisztani ajatollah állt, aki elsősorban a kormányzással kapcsolatos hatalommegosztást nehezményezte - tudósít a BBC News.

A síiták, akik Irakban többséget alkotnak, elfogadják ugyan a kisebbségek jogát arra, hogy részt vegyenek az ország irányításában, de nem olyan arányban, ahogy azt az amerikaiak szeretnék. A tulajdonképpen teljes körű autonómiát élvező kurdok jelentik a kisebbik rosszat a síiták szemében, ugyanis ők már Szaddám ellen harcolva is szinte önálló államot hoztak létre Észak-Irakban. "Ha nincsenek garanciák a kisebbségek érdekeinek védelmére, az diktatúrához vezethet" - ismertette a kurd álláspontot Mahmud Otmán, a kormányzótanács egyik kurd tagja.

A szunnita kisebbségre féltékenyek

A síitákat elsősorban az zavarja, hogy a szunnita kisebbség, amely Szaddám Huszein volt iraki diktátor idején a hatalom egyedüli birtokosa volt, több hatalmat kap, mint azt az iraki lakosságon belüli számaránya a síiták szerint indokolná. Szaddám Huszein is szunnita volt, és kormányzásának több mint húsz éve alatt kegyetlenül elnyomta a síitákat.

A kormányzótanács tagjai a hét végén Nedzsefben meggyőzték Szisztani ajatollahot, hogy járuljon hozzá az ideiglenes alkotmány aláírásához. "Nagyon jó hír, hétfőn aláírjuk. Örülünk, hogy az ajatollah megértette az álláspontunkat" - összegezte a Szisztanival folytatott tanácskozáson történteket Muvaffak al-Rubai síita tanácstag.

Szisztani végül is elfogadta az amerikaiak által javasolt elnöki rendszert, amelyben az elnök mellé két alelnököt állítanak, hogy a kurdok és a szunniták is a síitákéval megegyező képviselethez jussanak. A síiták eredetileg azt javasolták, hogy az elnököt rotációs rendszerben három síita, illetve egy-egy kurd és szunnita közül válasszák - írja az al-Dzsazíra arab hírtelevízió honlapja.