A személyi jövedelemadó harmadára való csökkentése és az általános forgalmi adó bevezetése szerepel Mladjan Dinkic új szerb pénzügyminiszter tervei között. Elődje máris elhibázottnak tartja a terveket.

Dinkic szerdán tartotta meg első sajtótájékoztatóját, amióta megalakult az új szerb kormány. Azt mondta, hogy a tavalyi év végén Szerbia teljes államadóssága 12,6 milliárd euró volt, ami a hazai össztermék 73 százalékára rúgott.

A pénzügyminisztérium száz napon belül összesen 17 új törvény terjeszt a parlament elé, s a törvényhozás már a jövő héten megkezdi a vitát az idei költségvetésről - mondta Dinkic, aki a liberális technokrata közgazdászokat tömörítő G17 Plus nevű kormánypártpárt alelnöke. Tavaly július közepéig Dinkic a jugoszláv, illetve a szerb jegybanknak volt az elnöke.

A politikus szerint a minisztérium a parlament elé terjeszti az ÁFA-törvényt, amelyet 2005 januárjától fognak alkalmazni. A parlament elé kerül a törvénycsomag a személyi jövedelemadó csökkentéséről. Dinkic szerint ezt az adónemet harmadára csökkentik, a kimaradt bevételeket pedig a szürkegazdaságot gyarapító szerencsejátékok megadóztatásával fogják pótolni.

A személyi jövedelemadó csökkentése a külföldi befektetések és a zöldmezős beruházások ösztönzését szolgálná - mondta Dinkic, aki szerint Szerbiának versenyképesnek kell lennie azon térségbeli országok csoportjában, amelyek nem csatlakoznak az idén az Európai Unióhoz.

Dinkic adócsökkentési terveit élesen bírálta Bozidar Djelic eddigi pénzügyminiszter, aki szerint a SZJA csökkentése miatt nem jut pénz a költségvetési szférában dolgozókra, akiknek fizetésük amúgy is alacsony, s az állam így is sokszor késedelemmel tudta kiegyenlíteni a bérhátralékokat.

Az új pénzügyminiszter tervei között szerepel a banki hitelek megteremtése a kis és közepes vállalkozásoknak, a mezőgazdaságnak és az építőiparnak, az export ágazatnak és a kevésbé fejlett térségek számára. Dinkic úgy fogalmazott, hogy az új kormány legnagyobb aduja az, hogy alacsonyak vele szemben az elvárások.