Irakban megöltek két külföldi mérnököt

Vágólapra másolva!
Az iraki Muszajja városban ismeretlen merénylők kedden megöltek egy német és egy holland vízügyi mérnököt. Moszulban öt irakit - köztük három rendőrt gyilkoltak meg. Az amerikai szárazföldi hadsereg bejelentése szerint két szanitécük lelkiismereti okból kérte a hadsereg kötelékéből való elbocsátását.
Vágólapra másolva!

A két külföldi, egy német és egy holland férfi vízügyi szakember volt, és a Bagdadtól 70 kilométerre délre fekvő Muszajja városban mozgó gépkocsiból lőttek rájuk. Személyükben az első német és holland állampolgár vesztette életét Irakban. Moszulban rálőttek egy iraki sofőrre és három iraki rendőrre, mindnyájan életüket vesztették.

Az észak-iraki Moszulban lelőtték az amerikai hadseregnek dolgozó egyik iraki tolmács nővérét, fivérét pedig megsebesítették. Korábbi jelentések szerint még maga a tolmács volt az áldozat. Az iraki megszálló erők számára tolmácsként vagy takarítóként dolgozó irakiakat gyakran támadják meg gerillák szerte az országban.

Kedden kórházban meghalt egy olyan amerikai polgári személy, akit hétfőn sebesítettek meg Moszulban. Ugyanebben a hétfői támadásban életét vesztette három másik amerikai civil. Amerikai források szerint baptista misszionáriusok voltak.

Az amerikai szárazföldi hadsereg két Tikrítben szolgálatot teljesítő szanitéce még februárban lelkiismereti okra hivatkozva hivatalosan kérte a hadsereg kötelékéből való elbocsátását - jelentette be kedden a hadsereg. Parancsnokuk, Todd Grissom százados elmondta, hogy kérvényüket szigorúan megvizsgálják, és ha indokoltnak tartják, eleget tesznek neki, mindazonáltal nem akarják, hogy ez rendszeresen előforduljon. A két közlegény - akinek nevét nem közölték - arra hivatkozott, hogy iszonyodik az emberöléstől, és nem akar részt venni a háborúban.