Vizsgálják, miért gyulladt ki a moszkvai Manyezs

Vágólapra másolva!
A moszkvai tűzoltóság vizsgálja, mi okozhatta azt a tüzet, amely szinte teljesen elpusztította a moszkvai Kreml szomszédságában álló Manyezs kiállítási csarnokot. Az első feltételezések szerint egy rövidzárlat okozta a tűzvészt, de sokan politikai vagy gazdasági okokból történt gyújtogatást sejtenek. Az orosz elnökválasztás éjszakáján fellobbanó lángokban két tűzoltó is meghalt. Tekintse meg képes beszámolónkat a tűzvészről!
Vágólapra másolva!

Csak a falai maradtak meg a moszkvai Vörös téren álló Manyezs kiállítási csarnoknak, amely vasárnapról hétfőre virradó éjszaka égett le. Két tűzoltó vesztette életét, egy pedig megsérült a lángokban, amelyek szinte teljesen elpusztították a közel kétszáz éves épületet. A hatóságok még vizsgálják, mi volt a tűzvész pontos oka.

A feltételezések szerint esetleg elektromos rövidzárlat okozhatta a tüzet, de felmerült, hogy emberi mulasztás történt a szellőztetőberendezés ellenőrzésekor, nem kizárható ugyanakkor az sem, hogy valaki petárdát dobott az épületbe - írja a Moscow Times című orosz internetes lap. Egyes feltételezések szerint a tüzet talán politikai provokációnak szánták azok, akik kétségbe vonják a vasárnapi elnökválasztás tisztaságát. A moszkvaiak közül sokan azt gyanítják, hogy az eredetileg lovasiskolaként, majd állami garázsként használt épületet szándékosan gyújtották fel egyes ingatlanfejlesztésben érdekelt befektetői körök - írja az orosz internetes újság.

Ami biztos, hogy a kiállítócsarnokot egy éve ellenőrizte a tűzoltóság, és akkor 17 pontban elmarasztalták a tűzbiztonsági rendszert. A hibákat azóta sem javították ki - közölte a tűzoltóság szóvivője.

A tűzvész intenzitására jellemző, hogy a régi Moszkvai Egyetem vele szemben álló épületének az ablakkeretei is megolvadtak a hőtől, és betörtek az üvegek. A tűzoltók vízsugarakkal hűtötték a közelben álló épületeket. A kiállítóteremben számos műalkotás megsemmisült, így az éppen aktuális színpadi művészetről szóló kiállítás és Vagyim Konecs több mint száz festménye.

Jurij Luzskov moszkvai polgármester azt ígéri, hogy az épületet újjáépítik, az orosz főváros főépítése szerint pedig teljesen eredeti állapotban állítják helyre. Az épület nem volt biztosítva, így a városnak magának kell előteremtenie a helyreállítás feltehetően százmillió dolláros költségeit.