Házkutatást tartottak a Stern brüsszeli irodájában

Vágólapra másolva!
A Stern német hetilap brüsszeli tudósítójának irodájában tartottak házkutatást pénteken a belga rendőrség és az Európai Unió nyomozói, akik azzal gyanúsítják az újságírót, hogy kenőpénzen vásárolt bizalmas információkat egy meg nem nevezett EU-intézmény alkalmazottjától.
Vágólapra másolva!

A hatóságok a lakásáról vitték el Hans-Martin Tillackot az irodájába, ahol több doboznyi dokumentumot foglaltak le, majd kihallgatásra vitték. Az újságírónak nem engedték meg, hogy eközben kapcsolatba lépjen feleségével, szerkesztőségével vagy ügyvédjével. Tillack, amikor a rendőrség elszállította az újságíróknak elmondta, hogy a hatóságok olyan, 3 évvel ezelőtti dokumentumokat kerestek, amelyek az EU-bizottság csalásellenes hivatalára (OLAF) vonatkoznak.

Tillack kutatásai nyomán két évvel ezelőtt napvilágra került egy kényes belső EU-dokumentum, amely súlyos visszásságokról szólt az EU politikájában és igazgatásában. Az OLAF név említése nélkül azzal vádolta a Sternt és tudósítóját, hogy kenőpénzért jutottak hozzá a bizalmas feljegyzéshez. A Europen Voice brüsszeli folyóirat szerint Tillack nemrég panaszt nyújtott be a csalásellenes hivatal ellen a megvesztegetési vád miatt.

Tillack az ügyben előzőleg az EU ombudsmanjához fordult, aki támogatta Tillack álláspontját és kijelentette: az OLAF-nak vissza kell vonnia állítását. A belga ügyészség szóvivője közölte, hogy a házkutatást az önálló őrizetbe vételre nem jogosult OLAF-tól kapott tájékoztatás alapján rendelte el egy vizsgálóbíró. Hozzátette, hogy a Stern újságírója ellen nem emelnek vádat és a szabadon engedik majd.

Thomas Osterkorn, a Stern főszerkesztője a "sajtószabadság elleni nagyszabású támadásként" ítélte el a tudósítói irodában végrehajtott házkutatást. Követelte a lefoglalt dokumentumok azonnali visszaadását és egyben bejelentette, hogy Tillack, aki az eredeti tervek szerint április 1-jén visszatért volna a hamburgi szerkesztőségbe, továbbra is Brüsszelben marad uniós tudósító.

A Német Újságírószövetség felszólította a brüsszeli hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a német tudósító elleni vádakat. A szövetség elnöke szerint a pénteki rendőrségi akció azt a gyanút táplálja, hogy egy kritikus újságírót akarnak megfélemlíteni. - Az európai intézmények nem tehetik ki magukat annak a gyanúnak, hogy lábbal tiporják a sajtószabadságot - hangoztatta Michael Konken.

A Stern tudósítója az elmúlt hónapokban feltűnést keltett azzal is, hogy számos riportot közölt titkos dokumentumokra hivatkozva az európai parlamenti képviselők költségtérítésével, valamint az uniós statisztikai szervezetnél, az Eurostatnál történt pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatban.