A londoni Big Benre másztak az iraki háború ellen tüntetők

Vágólapra másolva!
A brit parlament óratornyára, a Big Benre mászott fel szombaton reggel két tüntető az iraki háború megindításának első évfordulójára rendezett londoni tiltakozó megmozdulások nyitányaként. Az aktivisták "Ütött az igazság órája" feliratú transzparenst feszítettek ki.
Vágólapra másolva!

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet két aktivistája felkapaszkodott a mintegy száz méter magasban lévő óraszerkezethez és "Ütött az igazság órája" feliratú transzparenst feszített ki. "Egyértelmű üzenetet kívántunk küldeni Tony Blair miniszterelnöknek, hogy a brit népnek elege van az Irakról szóló féligazságokból és félrevezetésekből" - mondta a szervezet szóvivője.

A brit rendőrség, a Scotland Yard szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a terrorizmus veszélyének fényében választ kell majd ugyan kapni arra, miként juthatott fel a két ember az óratoronyra, de egyelőre azzal a gyakorlati kérdéssel kell foglalkozni, hogy hogyan lehet lehozni onnan őket.