Megkezdődött a voksolás Tajvanon

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint egy nappal az elnök elleni merényletkísérlet után megkezdődött Tajvanon szombat reggel az elnökválasztás és népszavazás. Az utóbbin Tajvan védelméről és a Kínával folytatandó béketárgyalásról dönthetnek a szavazók.
Vágólapra másolva!

Csen Suj-pien hivatalban levő elnök kisebb sebesülésekkel úszott meg pénteken egy merényletkísérletet, de rögtön jelezte, hogy a voksolást nem halasztják el. Arról is biztosította a sziget lakosságát, hogy jól van, és Tajvan biztonsága nem forog veszélyben.

Csen győzelmi esélye mindazonáltal a választás előtti jelek szerint nem nagyobb, mint legfőbb ellenfeléé, a rivális kínai nacionalista Kuomintang pártot képviselő Lien Csané (Lien Chan). A választás fő tétje, hogy a sziget távolabb vagy közelebb kerül-e politikailag Kínához.

A Csen kezdeményezésére az elnökválasztással párhuzamosan kiírt népszavazáson arra a két kérdésre válaszol a 16,5 milliónyi választópolgár, hogy szükségesnek tartják-e Tajvan védelmi képességeinek fejlesztését a kínai rakétafegyverkezés láttán, valamint kívánják-e, hogy Tajpej béketárgyalásokat kezdeményezzen Pekinggel.

A voksolás nyugalmát nagyon szigorú biztonsági intézkedéssel igyekeztek garantálni, különös tekintettel a merényletkísérletre. Elemzők szerint mindazonáltal az elnöknek aligha jelent számottevő plusz szavazatot a pénteki támadás, mert a választók többsége már korábban meghozta döntését a jelöltek politikai tervei alapján.