Hét áldozata van az iraki ellenállók akcióinak

Vágólapra másolva!
Hét ember meghalt, nyolc megsérült szerdán Irakban a nemzetközi koalíció megszálló hatóságai ellen fegyveres harcot folytató iraki ellenállók támadásaiban. Az akciókat az ország különböző részein hajtották végre.
Vágólapra másolva!

Támadás ért egy amerikai katonai járőrosztagot a Bagdadtól 55 kilométernyire nyugatra fekvő Fallúdzsa központjában. Előbb robbanószerkezet lépett működésbe az úton, amikor az amerikai gépkocsi elhaladt mellette, majd a támadók golyózáport zúdítottak a járőrosztagot szállító autóra. Tűzharc bontakozott ki az ismeretlen támadók és a megtámadott amerikai katonák között. Az utcai lövöldözés három iraki polgári személy életébe került, két amerikai katona megsebesült. Fallúdzsa az amerikai vezetésű nemzetközi koalícióval szembeni fegyveres ellenállás egyik gócpontja.

Lelőtték egy iraki település rendőrparancsnokát az ország középső részén. Egy elrobogó autóból adták le a halálos sorozatot a Bagdadtól negyven kilométernyire délre fekvő Dzsorf asz-Száher település rendőrfőnökére. Az ellenállók gyakran veszik célba a megszálló hatóságokkal együttműködő iraki rendőröket.

Bagdad külterületén három iraki civil vesztette életét: egy az úton elhelyezett taposóakna robbanása szétroncsolta a gépkocsit, amelyen utaztak. Hat további személy megsérült a robbanás következtében.

Az iraki főváros központjában aknagránát csapódott a Sheraton szálló épületébe. A lövedék az épület egyik felső emeletébe vágódott, de nem okozott személyi sérülést. Az amerikai katonák által erősen őrzött bagdadi hotelben rendszerint sok külföldi üzletember és újságíró lakik. Iraki ellenállók korábban is több támadást intéztek olyan bagdadi szállodák ellen, ahol sok külföldi megfordul.