Közlekedési bírságot róttak ki a madridi robbantókra

Vágólapra másolva!
Néhány nappal az előtt, hogy végrehajtották volna véres merényletsorozatukat, a madridi robbantók közül néhányat megbírságolt a rendőrség. Spanyol lapértesülések szerint a terrorcsapat néhány tagja éppen a bombákhoz felhasznált robbanóanyagot csempészte Madridba, amikor a rendőrök közlekedési kihágásért büntették meg őket. A madridi merényletsorozattal kapcsolatban eddig húsz embert vett őrizetben a spanyol rendőrség.
Vágólapra másolva!
Megtalálták a madridi pokolgépek gyártási helyét/nagyvilag/20040327megtalaltak.html

Megbírságolta a spanyol közlekedési rendőrség a madridi robbantásokért felelős terroristasejt néhány tagját, nem sokkal a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozat előtt. Az El Pais napilap úgy értesült, hogy a terroristák közül hárman ültek az autóban, amikor megállította őket egy közlekedési rendőr, Spanyolország Leon tartományában.

A közlekedési rendőr ellenőrizte az autó rendszámtábláját, és megbírságolta a vezetőt egy kisebb közlekedési kihágásért, de nem ellenőrizte az autót tüzetesebben. A terroristák Madridba tartottak, és feltehetően azon az útjukon szerezték be azt a 110 kilogramm lopott robbanóanyagot, amiket a bombák készítéséhez használtak. Mint később kiderült, az autójuk is lopott volt, de erre akkor a rendőr nem figyelt fel - írja a BBC News.

A spanyol rendőrség húsz embert vett őrizetbe eddig a madridi robbantásokkal kapcsolatban. Köztük van az a volt bányász, akitől a terroristák beszerezték a robbanóanyagot. A gyanúsítottak közül azonban kettőt szabadon engedtek a rendőrök, a döntést nem indokolták meg. A letartóztatottak közül hatan hétfőn állnak a legfelsőbb bíróság vizsgálóbizottsága elé.