Súlyosan megsebesült Omár molla

Vágólapra másolva!
Omár molla, az afganisztáni tálibok szellemi vezetője még egy március közepi amerikai légitámadás során sérült meg. Orvosa szerint állapota súlyos, de stabil.
Vágólapra másolva!

Súlyosan megsebesült Omár molla, a tálibok szellemi vezetője egy amerikai légicsapásban az Afganisztán déli részén lévő Zábul tartományban. A támadás még március közepén történt, de csak hétfőn számoltak be róla.

A tájékoztatást adó forrás idézte a tálib vezér orvosát, Dzsabbár Azízt, aki szerint Omár mollát több repesz sebesítette meg. Állapota stabil, de legalább két hónapig nem tud majd járni. Ugyanebben a légitámadásban életét vesztette a molla négy testőre, egy ötödik pedig megsebesült.

Omár molla a tálibok vezetőjeként szoros szövetségben volt Oszama bin Ladennel, a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terrortámadások fő felelősének tartott al-Kaida terrorszervezet vezetőjével. A tálibok titokzatos vezetőjéről ellentmondó hírek és legendák keringenek. Születési helye is vitatott, és az sem biztos, hogy 1962-ben jött világra. Egy legenda szerint egy kettős lányrablás miatt szervezte azt a 16 fős csapatot 1994-ben, amelyből kinőtt a talibán. A sikeres szabadítás után százával jelentkeztek hozzá tanulók a különböző afganisztáni és pakisztáni iszlám iskolákból.