Befagyasztja az USA a Szerbiának szánt segélyt

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok várhatóan befagyasztja a Szerbiának szánt 25 millió dolláros segélyt, mivel nem tartja elégségesnek a belgrádi kormány együttműködését a volt Jugoszláviában elkövetett bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Szerbia csak abban az esetben kaphatja meg a segélyt, ha Colin Powell külügyminiszter még szerdán arról tájékoztatja a Kongresszust, hogy Belgrád együttműködik Hágával.
Vágólapra másolva!
Álomnak tartják a szerbek a koszovói rendezési tervet/nagyvilag/20040331alomnak.html

Várhatóan befagyasztja az Egyesült Államok a szerbiának szánt segélyt. A külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese szerdán Washingtonban közölte, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter elégtelennek tartja Szerbia együttműködését, és úgy ítélte meg, hogy az ország nem teljesíti azokat a követelményeket, amelyek a segélyre feljogosítanák.

A kérdéses összeg, egy 100 millió dolláros segélycsomag utolsó részletét jelentő 25 millió dollár folyósítását erre az évre felfüggesztik, amennyiben Powell a szerdai nap folyamán nem tájékoztatja hivatalosan a kongresszust arról, hogy a belgrádi hatóságok együttműködnek a hágai bírósággal.

A Washingtonban nyilatkozó illetékes szerint nem várható ilyen értelmű tájékoztató a (Németországban tartózkodó) külügyminisztertől. Amerikai kormánytisztviselők az utóbbi időben több ízben is hiányolták Belgrád együttműködési készségét, és arra buzdították a szerb kormányt, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a boszniai szerbek egykori politikai és katonai vezetői, a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic és Ratko Mladic elfogására.