Tömeghisztéria egy varsói bevásárlóközpontban

Vágólapra másolva!
Tucatnyi ember vesztette eszméletét, öten pedig kórházba is kerültek egy varsói bevásárlóközpont megnyitóján. Állítólag több tízezer ember próbált meg bejutni a Blue Citybe, akik elsősorban a meghirdetett akciós DVD-eszközökből szerettek volna vásárolni.
Vágólapra másolva!

Öt ember került kórházba zúzódásokkal és agyrázkódással, és tucatnyian eszméletüket veszítették a varsói Blue City bevásárlóközpont szerdai nyitónapján, amelyet rendkívüli árengedményekkel kötöttek össze. A rendőrség 1500-ra, a bevásárlóközpont igazgatója viszont 50 ezerre becsülte az épület bejáratánál összegyűlt tömeg létszámát.

Az első vásárlók már kedden éjjel megjelentek abban a reményben, hogy jut nekik a leszállított árú DVD-eszközökből. Teljes volt a zűrzavar, az emberek össze-vissza futkostak, többen elestek, sokan azt se tudták, hova szaladnak. A tömeg ledöntötte a bejáratnál álló egyik oszlopot. A rendőrök és biztonsági őrök igyekeztek kiemelni az ordítozó sokaságból az elesett vagy elájult embereket, nehogy a többiek összetapossák őket.

A sebesült és eszméletlen emberek egy részét a bevásárlóközpont melletti egészségügyi központban látták el, öt embert pedig kórházba szállítottak. Sérüléseik nem súlyosak.

A Blue City jelenleg Varsó legnagyobb bevásárlóközpontja, 186 ezer négyzetméter területet foglal el, 200-nál több üzlet, étterem, mozi és egyéb létesítmény van benne, és mellette háromezer gépkocsit befogadó parkolót és egy szállodát is építettek.