Letartóztatták a franciák a kongói rendőrfőnököt

Vágólapra másolva!
Emberiség ellni bűntettek gyanúja miatt tartóztatták le a Franciaországban Kongói Köztársaság rendőrparancsnokát. A letartóztatás összefügg több száz Kongóba visszatért menekült eltűnésével.
Vágólapra másolva!

Emberiség elleni bűntettek gyanúja miatt letartóztatták Franciaországban a Kongói Köztársaság rendőrségének parancsnokát. Jean-Francois Ndengue-t csütörtökön fogták el egy Párizs közelében lévő városban Meaux-ban. A rendőrparancsnokot pénteken kihallgatta egy párizsi bíróság, majd a város egyik börtönében helyezték el. Ügyvédje szerint Ndengue letartóztatása összefügg több száz kivándorolt kongói eltűnésével.

A védő Ndengue óvadék ellenében való szabadon bocsátását kezdeményezte. Szerinte védence hivatalos látogatáson volt Franciaországban ennél fogva diplomáciai védettséget élvez. A francia rendőrség és az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége azonban tagadta ezt.

Rakétával lőtték a kongói elnök házát/nagyvilag/20040328raketaval.htmlA Hasfelmetsző emberei gyilkoltak Kongóban/nagyvilag/20040224ahasfelmetszo.html

Ndengue ellen 2001-ban indítottak pert annak a több száz kivándorolt kongóinak a hozzátartozói, akiknek azt követően veszett nyoma, hogy hazatértek a fővárosba és a rendőrség letartóztatta őket. Az eltűntek a Kongóban dúló harcok miatt hagyták el az országot és távoztak a Kongói Demokratikus Köztársaságba még 1999 májusában. A hozzátrtozók Ndengue-n kívül pert indítottak a Kongói Köztársaság elnöke, Denis Sassuo Nguesso, valamint több miniszter és katonai vezető ellen - jelentette a BBC News.