Magához tért az idegengyűlölő olasz miniszter

Magához tért a szívinfarktust követő három hetes mesterséges kómából Umberto Bossi olasz politikus, a kormánykoalícióhoz tartozó Északi Liga vezére - tudatta egy kórházi közlemény hétfőn. A korábbi hírek arról szóltak, hogy az idegenellenes kijelentéseiről hírhedt politikus agykárosodást is szenvedett.

Bossi eszméleténél van, felismerte családtagjait és képes válaszolni bonyolultabb kérdésekre is - áll a család egyetértésével kiadott tájékoztatásban. A közlemény szerint Bossit a lélegeztető gépről is lekapcsolták. A beteg tudja mozgatni jobboldali végtagjait, baloldali mozgásszervi problémák miatt azonban fizikoterápiás kezelésre szorul majd - közölte a varesei kórház igazgatója, Stefano Zenoni.

A 63 éves, intézményi reformokért felelős miniszter március 11-i szívinfarktusa óta feküdt mesterséges kómában az észak-olaszországi Varese kórházában. Az egészségi állapotáról szóló gyér információk tápot adtak olyan találgatásoknak, hogy a jobbközép kormány harmadik legnagyobb pártja, az Északi Liga vezetője agykárosodást szenvedett. A kóma első napjai után a család kifejezett kérésére nem adtak további orvosi tájékoztatást Bossi állapotáról.

A Liga köreiből származó értesülés szerint Bossi hívei remélik, hogy gyorsan visszatér a politikai életbe, de az európai parlamenti választások kampányában még aligha tud részt venni.

Bossi az Északi Liga elnevezésű párt vezetője, amely korábban a gazdag északi tartományok kiválását követelte Olaszországból. 1997-ben Bossi a következőket mondta az olasz tricolorról: "Dühös leszek, ha meglátom a három színű zászlót. Kitörölném a seggem a trikolorral". Ezért a kijelentéséért 2001-ben 16 hónapnyi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mivel az olasz törvények szerint büntethető a nemzeti jelképek meggyalázása.

Az idegenellenes párt erősen kritizálja az európai intergrációról vallott hivatalos olasz nézeteket. Idegengyűlöletére és bevándorlóellenességére jellemző, hogy minden eszközzel megakadályozná az afrikai menekültek Olaszországba jutását: "Ágyúdörgést akarok hallani!" - jelentette ki tavaly Bossi, aki szerint a parti őrségnek nem szabad teketóriáznia, még akkor sem, ha a gumicsónakok nőket és gyermekeket is hordoznak fedélzetükön. "A második vagy harmadik figyelmeztetés után: bumm!" - mondja a Liga vezére.

MTI/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK