Lemondott az iraki emberi jogi miniszter

Vágólapra másolva!
Két napon belül a második miniszter távozik a bagdadi kormányból: pénteken az emberi jogi tárcát irányító Abdel-Bászet Turki nyújtotta be lemondását.
Vágólapra másolva!

A szunnita miniszter lemondását Irak amerikai polgári kormányzójának szóvivője jelentette be, okáról nem nyilatkozott. Előző nap a belügyminiszter, a síita Núri Badrán távozott tisztségéből, miután Paul Bremer amerikai kormányzó tudtára adta, hogy elégedetlen minisztériumának tevékenységével.

A miniszterek lemondása akkor következett be, amikor számos tiltakozás hangzik el az Egyesült Államok vezette szövetséges erőknek az iraki lázadók - szunniták és síiták - ellen indított katonai hadműveletei miatt, amelyekben vasárnap óta több száz iraki vesztette életét.