Bush tudta, hogy az al-Kaida gépeltérítéseket tervez

Vágólapra másolva!
"Gyanús mozgás észlelhető az országban, amelyből arra lehet következtetni, hogy repülőgépeket akarnak eltéríteni, vagy más támadást terveznek" - olvasható abban a CIA-jelentésben, amelyet George W. Bush amerikai elnök egy hónappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt kapott a hírszerzéstől. A 2001. augusztus 6-án készült jelentést szombaton hozták nyilvánosságra. A Fehér Ház szerint a feljegyzésnek azért nem tulajdonítottak nagyobb jelentőségeket, mert főleg az al-Kaida történetével kapcsolatos tényeket tartalmaz, és nem utal arra, hogy közvetlen veszély fenyegetné az Egyesült Államokat.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozták szombaton Washingtonban azt a hírszerzési jelentést, amely az al-Kaida terrorfenyegetésére hívta fel a Fehér Ház figyelmét alig egy hónappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt. "Bin Laden már 1997 óta terrortámadást akart elkövetni az Egyesült Államok ellen" - olvasható a meglehetősen rövid, alig 2 oldalas feljegyzésben, amelyet George W. Bush amerikai elnök is megkapott a napi hírszerzési összefoglalójával együtt.

A CIA által készített feljegyzés szerint Oszama bin Laden 1998-ban, az afganisztáni bázisait ért amerikai rakétatámadások után híveinek azt mondta, hogy az akciót megtorolja. Az első próbálkozás a jelentés szerint az lehetett, amelyet 1999-ben hiúsítottak meg az amerikai hatóságok. Akkor a kanadai határon fogtak el egy férfit, aki nagy mennyiségű robbanóanyagot próbált az Egyesült Államokba csempészni.

"Az FBI információi szerint gyanús mozgás észlelhető az országban, amelyből arra lehet következtetni, hogy repülőgépeket akarnak eltéríteni, vagy más támadást terveznek" - olvasható a feljegyzésben. A jelentés fehívja a figyelmet arra is, hogy bin Laden aprólékos volt akciói előkészítésében, amit - a feljegyzés szerint - bizonyítottak a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek ellen 1998-ban elkövetett robbantásos akciók is, amelyeket szintén bin Laden szervezetének, az al-Kaidának tulajdonítottak.

A jelentés arra is figyelmeztet, hogy az al-Kaidának vannak emberei az Egyesült Államokban, akik segíthetnek végrehajtani az akciókat. További figyelmeztetésként szintén szerepelt a feljegyzésben, hogy az FBI 2001. augusztusában 70 olyan nyomozást vezetett, amely bin Ladenhez, vagy az al-Kaidához kapcsolódott.

A "Bin Laden elhatározta, hogy támadást hajt végre az Egyesült Államokonban" című feljegyzés Condolezza Rice, George W. Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának csütörtöki bizottsági meghallgatása után került az érdeklődés középpontjába. A jelentést Bush elnök is megkapta, a napi rendes hírszerzési összefoglalója részeként.

A Washington-i kormányzat szerint azért nem tekintették közvetlen fenyegetésnek a jelentésben szereplő információkat, mert a feljegyzés mindössze az al-Kaida történetével kapcsolatos tényeket tartalmaz, konkrét fenyegetésről azonban nem esik szó benne, mint ahogy nem figyelmeztet egy esetleges közeledő terrorakcióra sem - írja a BBC News. KOrmányzati tisztviselők szerint nem említi a jelentés azt sem, hogy az esetleg eltérített gépeket fegyverekként használhatják majd épületek ellen a terroristák.

A BBC News tudósítója szerint nem véletlen, hogy az amerikai kormányzat éppen hétvégén hozta nyilvánosságra a jelentést. Az amerikaiak többsége ugyansi ilyenkor nem követi a híreket.