Felrobbantottak egy üzletembert Moszkvában

Vágólapra másolva!
Öt ember életét vesztette hétfőn Moszkvában, amikor felrobbantották az egyik jelentős orosz reklámügynökség elnökének autóját. A merényletben a cégvezető, az autójában ülő utasok és a merénylő is életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Öt ember vesztette életét Moszkvában hétfőn éjszaka, amikor felrobbantották az egyik nagy orosz reklámügynökség elnökét. Borisz Goldmannak, az NFK cég elnökének páncélozott Volvója piros lámpánál várakozott éppen, amikor egy motoros állt meg mellette, a tetejére tett egy táskát, majd tovább indult. Néhány másodperccel később robbant a bomba, amely a gépkocsi mind a négy utasát és a merénylőt is megölte. A rendőrség megállapítása szerint 1 kilogramm trotilnak megfelelő robbanószer lehetett a táskában. Az üzletember ellen tavaly ősszel már végrehajtottak egy merényletkísérletet - akkor Toyota dzsipje alatt robbant fel 300 gramm trotilnak megfelelő robbanóanyag, ám Goldman életben maradt.