Összetűzés Fallúdzsában, Nedzsef ostromra készül

Öt iraki halt meg a Fallúdzsában kitört újabb összetűzésben, jóllehet szerda reggel 48 órával meghosszabbították a tűzszünetet. Moszulban aknavetővel lőttek egy piacot, itt négy iraki civil vesztette életét, Irak nyugati részén pedig lelőttek egy amerikai helikoptert. Az iraki síita lázadás vezetője eközben ismeretlen helyre távozott Nedzsefből, de előtte még állítólag a válság megoldására tett javaslatokat az iraki kormányzótanácsnak. Nedzsef ostromra készül, miután az amerikai hadsereg 2500 katonáját a városhoz irányították.

Öt irakit megöltek, hármat megsebesítettek fegyveres összetűzésekben Fallúdzsában, ahol szerda reggeltől 48 órával ismét meghosszabbították a tűzszünetet az iraki szunnita lázadók és az amerikai haderők között. Egy kórházi forrás szerint az öt iraki akkor vesztette életét, amikor az amerikai tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a fallúdzsai lázadók feltételezett állásaira.

Korábban az ostromlott városban gránátrobbanásban megsérült egy cseh újságíró, aki a CNN amerikai hírtelevízió számára dolgozott. A 41 éves Tomas Etzler elmondta, hogy a támadásban számos amerikai katona igen súlyosan megsérült, és ketten el is véreztek. A tűzpárbaj egész éjszaka tartott.

Aknavető a piacra, lelőtt helikopter és kilőtt kamion

Moszulban négy iraki vesztette életét, hatan pedig megsérültek szerdán délben, amikor egy aknavetőből kilőtt lövedék eltalált egy piacot a Báb Dzsedid negyedben. Az aknagránáttal feltehetően a piac melletti rendőrőrsöt akarták célba venni.

Irak nyugati részén, a szíriai határ közelében közben lelőttek egy amerikai katonai helikoptert. Erről az al-Arabíja arab hírtelevízió számolt be szerdán. "A légi jármű Karadla település területére zuhant, az el-Káim ipari övezettől délre" - mondta telefonon a tévéállomásnak a település imámja, hozzátéve, hogy nem tudja, mi lett a legénység sorsa. Az imám állítólag hallotta egy rakéta becsapódásának, illetve robbanásának a zaját, majd látta, amint eltűnik a helikopter, és füstoszlop emelkedik a település fölé. Az al-Dzsazíra arab televízió is hírt adott az amerikai helikopter lezuhanásáról, hozzátéve, hogy előzőleg heves harc dúlt a térségben amerikai katonák és iraki felkelők között.

Bagdad déli, részén a nemzetközi repülőtérre vezető úton egy amerikai katonai kamiont lőttek ki egy RPG-vel. A jármű kigyulladt. Bagdad déli részét a koalíciós erők fő bázisukká alakították. A kilőtt kamiont később fosztogató kezdő irakiakra az odaérkező amerikai katonák tüzet nyitottak és több embert megöltek és megsebesítettek. A Reuters fotósa legalább hat mozdulatlan, vérző irakit látott feküdni a földön. Szemtanúk szerint a közleben egy másik teherautó is lángokban állt, amit feltehetően házi készítésű pokolgéppel robbantottak fel azon az úton, sok amerikai katonai konvoj is használ.

Muktada bujkál, Nedzsef ostromra készül

Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok szerda délután elhagyta az iraki Nedzsef városának szent negyedét. Szadr azóta ismeretlen helyen tartózkodik - jelentette az IRNA iráni hírügynökség a hitszónok mozgalmának egyik szóvivőjére hivatkozva. Nedzsefi tisztségviselők eközben arról számoltak be, hogy a síita zarándokváros délkeleti részén hadállásokat foglalt el 2500 amerikai katona.

A városban a hitszónok Mahdi hadseregének tagjai árkokat ásnak és homokzsákokból barikádokat emelnek. A szent negyed körül, ahol még délelőtt Szadr újságírókat fogadott, körülbelül 1000 feketébe öltözött harcos áll. Homlokukon zöld pántot viselnek "Mahdi hadserege" felirattal. Az amerikai hadsereg korábban bejelentette: nem zárható ki, hogy támadást intéznek Nedzsef ellen, de nem ez az "első lehetőség".

A hitszónok korábban állítólag javaslatok egész sorával állt elő, hogy megoldják a válságot. "Muktada kedvező javaslatokat tett a válság megoldására. Felismerte, hogy egy fegyveres összetűzés senkinek nem áll érdekében" - mondta egy közvetítő, Abdel-Karím al-Anzi, hozzátéve, hogy részleteket nem hozhat nyilvánosságra. Al-Anzi először az iraki kormányzótanács tagjaival vitatja meg a tervet még szerdán, majd amerikai illetékesekkel is ismerteti.

Az Egyesült Államok jelezte, hogy mindent megtesz a hitszónok elfogása vagy megölése érdekében, és már újabb erőket is küldött Nedzsef térségébe. Szadr és hívei a múlt hét elején borítottak lángba több iraki várost is, amivel a megszálló erők távozását akarják kierőszakolni. A hitszónok a hét elején még úgy nyilatkozott, hogy akár élete árán is folytatná az amerikai megszállás elleni küzdelmet. "Kész vagyok feláldozni magam, és felhívom az iraki népet, ne hagyja, hogy halálom a szabadságért és a megszállás felszámolásáért folytatott küzdelmünk végét jelentse".

KAPCSOLÓDÓ CIKK