Vágólapra másolva!
Nagyarányú volt a részvétel az RMDSZ által a romániai magyarság számára szervezett vasárnapi előválasztásokon Kovásznában. Azokról a jelöltekről szavaztak, akik a júniusi önkormányzati választásokon indulnának. Sepsiszentgyörgyön meg kellett hosszabbítani az urnák nyitva tartását, mert hosszú sor várt a voksolásra.
Vágólapra másolva!

A vártnál is nagyobb arányú volt a romániai magyarok részvétele vasárnap a Háromszéken és Felsőháromszéken lezajlott előválasztásokon. A Romániai Magyar Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vasárnap esti közlése szerint a szövetség által a romániai magyarság számára szervezett előválasztásokon ezúttal Kovászna megye történelmi régióiban járultak nagy létszámban a magyarok az urnákhoz.

Azokról a jelöltekről szavaztak, akik a június 6-án sorra kerülő önkormányzati választásokon indulnának. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy Háromszéken és Felsőháromszéken vasárnap sokkal magasabb volt a részvétel aránya, mint a négy évvel ezelőtti előválasztásokon. A Sepsiszentgyörgy központú Háromszék régióban 18 ezer választó kívánt szavazati jogával élni. Sepsiszentgyörgyön 5300 választópolgár kívánt dönteni az RMDSZ polgármesterjelöltjének személyéről. Itt meg kellett hosszabbítani az urnák nyitva tartását, mert hosszú sor várt még a voksolásra.

Felsőháromszék központjában, Kézdivásárhelyen az idei előválasztásokon 12,73 százalékkal többen éltek szavazati jogukkal, mint a négy évvel ezelőtt lezajlottakon. A nagy részvétel azonban az egész régióra kiterjedt, Felsőháromszék más településein ugyanis több mint 9000 személy voksolt az RMDSZ polgármester- és önkormányzati jelöltjeire.