Riga nem engedte be az al-Dzsazíra moszkvai irodavezetőjét

Vágólapra másolva!
Nem kapott beutazási vízumot Lettországba az al-Dzsazíra katari hírtelevízió moszkvai irodájának vezetője, Akram Hamaz.
Vágólapra másolva!

Az ismert arab újságíró keddi nyilatkozata szerint a lett fél a döntést semmivel sem indokolta. Ha a hatóságok megtagadják egy újságírótól a beutazó vízumot, akkor valamitől félnek - tette hozzá Akram Hamaz, aki szerint "a lett demokrácia szintje aligha felel meg az európai normáknak".

Eriks Jakabsons lett belügyminiszter szerint megvolt az oka annak, hogy nem kapott vízumot a katari hírtelevízió moszkvai irodájának vezetője. A miniszter közölte: "operatív értesüléseik" szerint nem csak az orosz iskolások tiltakozásáról és Lettország EU-belépéséről való tudósítás volt a látogatás célja, de ezt részletesebben nem kívánta kifejteni.