Tádzsik ellenzéki vezetőt ítéltek el pedofíliáért

Vágólapra másolva!
Pedofília és többnejűség vádjával kilenc évi börtönbüntetésre ítélt egy tádzsik bíróság egy ellenzéki politikust. Az Iszlám Újjászületés Pártja, amelyben Kászim Rahimov politizál, koncepciós perről beszél.
Vágólapra másolva!

Kászim Rahimovot, az Iszlám Újjászületés Pártja (IUP) nevű iszlám ellenzéki szervezet elnökségi tagját a bíróság egy 12 éves fiú megerőszakolásában és többnejűségben találta bűnösnek. Pártja csütörtökön koncepciós pernek nevezte az eljárást.

A 61 éves Rahimov mellett a vádlottak padján ült több befolyásos üzletember és a rendvédelmi szervek több munkatársa, közöttük két rendőrezredes is. A vádlottakat kiskorúak megrontásáért öt hónaptól kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélték.

"Ez egy újabb kísérlet, hogy kárt okozzanak pártunk hírnevének" - kommentálta az ítéletet az Iszlám Újjászületés Pártjának szóvivője. Emlékeztetett, hogy néhány hónappal korábban a legfelsőbb bíróság Szamszuddin Szamszuddinovot, a párt vezetőjének helyettesét 16 évi börtönre ítélte fegyveres bűnbandák szervezése és többnejűség vádjával.

Az Iszlám Újjászületés Pártja volt a Moszkva-barát világi rendszer ellen 1992 és 1997 között harcoló tádzsikisztáni Egyesült Iszlám Ellenzék fő ereje. A polgárháború több mint tízezer halálos áldozatot követelt.

Az iszlám ellenzék 1997-ben békét kötött a kormánnyal, és a hatalomban is részesedett. Az utóbbi időben megnőtt a népszerűsége az ország elszegényedett falvaiban. Tádzsikisztánban 2005. februárjában tartanak parlamenti választásokat.