Bush nem bízik az ideiglenes iraki kormányban

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormányzat és Lahdar Brahimi, az ENSZ iraki különmegbízottja úgy határoztak, hogy a jövendő iraki kormányból kihagyják azoknak az iraki politikusoknak a többségét, akik tagjai a jelenlegi ideiglenes kormányzótanácsnak - adta hírül szombaton a The Washington Post.
Vágólapra másolva!

A távoltartandók listájának élén áll a névtelen amerikai és ENSZ-illetékeseket idéző vezető amerikai lap szerint Ahmed Csalabi, az Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője, az a síita politikus, aki hosszú évekig élvezte a Pentagon és Richard Cheney amerikai alelnök környezetének támogatását.

Csalabi elnöke a Szaddám Huszein idején hatalmat gyakorló Baasz párt gyökereinek felszámolására alakult bizottságnak, s ebben a minőségben - a különféle iraki hivatalok baaszistáktól való megtisztításának fő szorgalmazójaként - fokozatosan szembe került a Bush-kormányzattal, illetve magával George Bush elnökkel. Azzal egyenesen magára szabadította Washington haragját, hogy megbírálta a Baasz-mentessé tétel előírásainak amerikai enyhítését, amely lehetővé teszi több ezer tanár gyors visszatérését korábbi munkahelyére és a szétvert hadsereg vezető tisztjeinek ismételt szolgálatba állását - értesült a lap.

Csalabi pénteken közölte: az amerikai terv olyan, mintha Németországban a második világháború után megengedték volna a náciknak a hatalomba való visszatérést.

Washington azt is fontolgatja, hogy megvonja Csalabi pártjától a havi rendszerességgel utalt 340 ezer dollárnyi támogatást.