Le Pent majdnem megverték Manchesterben

Brit tüntetők kis híján kirángatták a kocsijából vasárnap a francia szélsőjobb vezérét, Jean-Marie Le Pent, aki a hétvégén Nagy-Britanniában személyes fellépésével igyekezett segíteni az ő mozgalmánál jóval kisebb befolyású Brit Nemzeti Párt (BNP) európai parlamenti választási kampányát.

Le Pen vasárnap délután Manchesterben, egy szállodában Nick Griffinnel, az EU- és bevándorlásellenes, nyíltan idegengyűlölő BNP vezetőjével tartott sajtótájékoztatót, amelyen mindkét szélsőjobboldali politikus kijelentette: remélik, hogy a júniusi választások "erőteljes nacionalista jelenlétet" eredményeznek az Európai Parlamentben.

A szállodából távozó Le Pen autóját több száz tüntető megpróbálta megrohanni; a gépkocsi végül rendőrök gyűrűjében, lépésben tudott csak elhajtani a helyszínről. A tiltakozóknak mindazonáltal sikerült tojás- és szemétzáport zúdítaniuk Le Pen autójára, amelyet teljesen elborított a hulladék. A tüntetők "Náci szemét, takarodj!" kiáltásokkal fogadták a szállodából kilépő Le Pent, és kisebb csetepatékba keveredtek a kocsit kimenteni próbáló rendőrökkel.

David Blunkett brit belügyminiszter két nap alatt kétszer is - szombaton a BBC rádiónak, vasárnap a BBC tévének nyilatkozva - őrizetbe vétellel fenyegette meg Le Pent arra az esetre, ha a francia Nemzeti Front első ember nagy-britanniai látogatását gyűlöletkeltésre vagy a közrend megzavarására használja ki. Blunkett a Le Pen által most megtámogatott brit szélsőjobboldali csoportot mindkét nyilatkozatában fasiszta pártnak minősítette.

Forrás: EPA
Birminghamben is tüntettek Le Pen látogatása ellen

Vasárnapi tévényilatkozatában kijelentette: szeretné, "ha Le Pen nem jött volna Nagy-Britanniába, és azt is, ha a BNP nem létezne". Utalva a francia szélsőjobb vezérének kitiltását követelő minapi parlamenti felszólalásokra, Blunkett ugyanakkor azt mondta: uniós állampolgárként Jean-Marie Le Pen elidegeníthetetlen joga a beutazás Nagy-Britanniába és ott véleményének kifejtése.

Peter Hain, az alsóház vezére - a mindenkori kormánypárt által betöltött, a frakcióvezetőéhez hasonló, de annál jóval nagyobb hatáskörű, kabinettagsággal járó sajátos brit parlamenti tisztség viselője - a héten a parlamentben azt mondta: Le Pen éppen annak a szólásszabadságnak a jegyében adhat hangot nézeteinek, amely nem létezhetne az általa elképzelt "fasiszta, rasszista államban".

Hain olyan neonácinak nevezte Le Pent, akit "ki kellene penderíteni Nagy-Britanniából rasszista, antiszemita nézeteivel együtt".

KAPCSOLÓDÓ CIKK