Letartóztatták a zimbabwei pénzügyminisztert

Gyanús üzleti befeketései és kanadai útlevele miatt nyomoznak a zimbabwei pénzügyminiszter ellen, akit már le is tartóztatott a rendőrség.

Letartóztatták a zimbabwei pénzügyminisztert, Chris Kurunerit, akit azzal vádolnak, hogy törvénytelenül üzletelt külföldi valutával közel 1,4 millió amerikai dollár értékben. Az afrikai ország minisztere ellen azután indult vizsgálat, hogy egy dél-afrikai újság múlt hónapban megírta: Kuruneri villát épít Fokvárosban. A dél-afrikai sajtó utalt arra is, hogy a miniszter ezzel megsértette a zimbabwei törvényeket.

Kuruneri azonban azzal védekezik, hogy a villát abból az egymillió dollárból fizeti, amelyet még minisztersége idején keresett külföldön tanácsadóként. A külföldön megkeresett pénzeket a zimbabwei törvények szerint is szabadon be lehet fektetni más országokban mindenféle hazai bevallás nélkül.

A BBC News Online beszámolójából ugyanakkor kiderül, hogy Kuruneri ellen más ügy miatt is nyomoznak. A zimbabwei polgároknak ugyanis tilos a kettős állampolgárság, a pénzügyminiszternek azonban az állami rádió közlése szerint kanadai útlevele is van a zimbabwei mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK