112 halott a thaiföldi mozlim zavargásokban

Vágólapra másolva!
Lőfegyverekkel és kardokkal támadtak a thaiföldi rendőrökre iszlám szélsőségesek az ázsiai ország déli részén. Az összetűzésekben 107 fegyveres, 3 rendőr és 2 katona vesztette életét. A thaiföldi miniszterelnök rendkívüli tanácskozásra hívta össze a biztonsági szolgálatokat.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legalább 112 ember vesztette életét szerda hajnalban Thaiföld déli részén, ahol feltételezett iszlám szélsőségesek és a rendfenntartó erők között robbantak ki heves harcok. Az áldozatok túlnyomó többsége lázadó fegyveres volt. Az összetűzések azt követően robbantak ki, hogy a szélsőségesek összehangolt támadássorozatot intéztek a rendőrség előretolt állásai ellen a mozlim többségű Jala és Pattani tartományok több körzetében.

Thakszin Sinavatra thaiföldi miniszterelnök újságíróknak előzőleg még azt mondta, hogy a biztonsági erők 74 lázadót agyonlőttek, négyet pedig megsebesítettek az összecsapások során. Csitnart Bunnothok, a térségben állomásozó katonai erők szóvivője szerint ugyanakkor a rendőrökre és a katonákra támadó fiatalok közül kilencvenhárman meghaltak, tizenketten megsebesültek, egyet pedig őrizetbe vettek. A rendfenntartó erők 5 tagja (3 rendőr és 2 katona) szintén életét vesztette, miután a fekete ruhába öltözött, lőfegyverekkel és kardokkal felszerelt szélsőségesek támadásba lendültek. Sinavatra a történtek miatt rendkívüli tanácskozásra hívta össze a biztonsági szolgálatok vezetőit.

Idén 150 embert öltek meg a térségben

A szerdai harcokkal az eddigi legvéresebb összecsapások törtek ki Thaiföld lázongástól sújtott déli országrészében, ahol a szélsőségesek rendszeres támadásaiban az idén már közel 150 ember vesztette életét.

A buddhista többségű délkelet-ázsiai ország három déli tartományában, Jala, Pattani és Narativat tartományokban a muzulmánok alkotják a helyi lakosság többségét. Bár a thaiföldi hadsereg nagy erőket vet be a szélsőségesek felszámolására, az erőszakhullám a jelek szerint nem csillapodik. Elemzők ezért attól tartanak, hogy a térség elégedetlen mozlim ifjúsága körében könnyen követőkre találhat az Oszama bin Laden nevével fémjelzett nemzetközi terrorhálózat.

A thaiföldi harcok miatt a szomszédos Malajzia megszigorította a biztonsági óvintézkedéseket északi határai mentén, hogy megakadályozza az erőszak esetleges átterjedését maláj területre.