Kadhafi, a megtért tékozló fiú Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Tizenöt év után újra Európába jöhetett Kadhafi tábornok, Líbia diktátora. A korábban kiközösített és gyilkosnak tartott afrikai vezető most felállíthatta sátrát a brüsszeli diplomáciai negyed közepén, és a világbéke fontosságáról szónokolhatott az Európai Unió vezetőinek.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Azt ígérte, hogy megjavult

Moammer el-Kadhafi 1988-tól mostanáig nemkívánatos személy volt Európában. A líbiai diktátor azonban megjavult, és szerdán már a belga parlament alsóházában tarthatott háromnegyedórás beszédet. Fogadta többek között Romano Prodi, az Európai Bizottság vezetője is.

A korábban terroristákat és véreskezű diktátorokat szponzoráló líbiai vezető az elmúlt két évben engedett a nyugati követeléseknek, és látványosan megjavult. Jogvédő szervezetek azonban továbbra is figyelmeztetik a Kadhafival egyre szívesebben találkozó nyugati politikusokat, hogy Líbiában még mindig kivégzik a túlságosan nagyhangú ellenzékieket.

Kadhafi viszonya két fontos engedményének köszönhetően rendeződött a nyugattal: először beismerte, hogy 1988-ban líbiai ügynökök robbantottak fel egy amerikai személyszállító repülőt a skóciai Lockerbie felett. A merényletben 271 ember halt meg. Líbia először kiadta a tetteseket, akiket egy Hollandiában felállított skót bíróság elítélt, az pedig elmúlt évben kártalanította az áldozatok hozzátartozóit, 2,7 milliárd dollárt szánva a kiengesztelésre. Kadhafi - ellentétben Szaddám Huszeinnel - leszerelésben is engedett a nyugati nyomásnak, és átadta tömegpusztító fegyvereinek fejlesztési terveit az USA-nak, és leállította az egész programot. Brüsszelben most arról beszélt, hogy ezzel Líbia sokkal többet nyert, mintha elkészültek volna a fegyverek, és országa ezentúl a világbéke megteremtésén fog fáradozni.

Kadhafi most a pozitív példa a világ diktátorai előtt, rajta keresztül mutatja be Amerika és Európa, hogy nem csak háborúra, hanem megegyezésre is van lehetőség. Fokozatosan elkezdték feloldani a Líbia ellen 1988-ban hozott gazdasági szankciókat, újra bekapcsolódhatott az ország a nemzetközi légi közlekedésbe. Néhány hete Tony Blair brit miniszterelnök első nyugati politikusként meglátogatta őt Tripoliban, Kadhafi most pedig két napot töltött Brüsszelben.

A líbiai elnök most sem mondott le azokról a látványos kellékekről, amelyekkel 1969 óta tartó elnöksége óta élni szeret. Ezúttal is fezben és hagyományos viseletben érkezett Brüsszelbe. A hivatalos delegációknak fenntartott díszes épület kertjében felállíttatta saját sátrát - általában otthon is sátorban lakik a puritánságával kérkedő vezér -, és most is női testőrök vigyáztak épségére.

Kadhafi arról beszélt Brüsszelben, hogy Európának össze kell szednie magát, nehogy az USA maradjon a világ egyetlen szuperhatalma, mert a megbomlott egyensúly veszélyes. Szerinte az iraki megszállás is ezt bizonyította, és az ilyen típusú dzsungeltörvényeken alapuló rendteremtéssel szemben Európának kell hallatnia a hangját. A palesztin felkelést korábban milliókkal támogató Kadhafi arról is beszélt, hogy nem kellene Izraelt szétválasztani zsidó és palesztin részre, hanem a két népnek békében kellene élnie egy közös országban.

Kadhafi 1942-ben született, és tanulmányai befejeztével katonatiszt lett. 1969-ben egyik vezetője volt annak az összeesküvésnek, mely megdöntötte a líbiai uralkodó hatalmát. Azóta ő vezeti a komoly olajlelőhelyekkel rendelkező észak-afrikai országot. Kadhafi a szocializmus, a vallási (iszlám) alapokra épített kormányzás és az arab nacionalizmus sajátos ötvözetéből kitalált diktatúrát vezetett be. Államosította az olajbányákat, és megsemmisítette ellenzékét. Először a környező arab államokkal akart közös országot létrehozni, az elmúlt években az Afrikai Unió megteremtésének lett élharcosa. A hetvenes-nyolcvanas években a világ jelentősebb tömeggyilkosainak nyújtott támogatást. Szövetségesei között volt Idi Amin ugandai diktátor, de Líbiában képezték ki az elmúlt évek legkegyetlenebb vérengzéseit hozó afrikai polgárháborúk vezetőit. (Például Charles Taylor volt libériai elnök, akit emberiség elleni bűncselekménnyel gyanúsítanak most, szintén nála tanult, de az elefántcsontparti, Sierra Leone-i és Burkina Fasó-i vezetők vagy lázadók is táboraiban készültek fel a bevetésre.)

Kadhafi most azt ígérte, hogy megváltozott, és több száz politikai foglyot is szabadon engedett. Az Amnesty International jelentése szerint azonban még mindig súlyosan bántalmazzák az ellenzékieket Líbiában, ahol továbbra is a vallási törvénykezés középkori változata érvényes. A tolvajoknak például levágják a kezét.