Vágólapra másolva!
Valójában kivégzés volt a szerb rendőröknek a zimonyi klán vezetőivel vívott állítólagos tűzharca a Djindjic-gyilkosság után - állítja a NIN című belgrádi hetilap. A lap közli a két maffiafőnök boncolási jegyzőkönyvét. A dokumentumból arra lehet következtetni, hogy a két bűnöző nem harc közben halt meg. A NIN szerint lehetséges, hogy a rendőrök elfogásuk után egyzserűen kivégezték őket.
Vágólapra másolva!
A zimonyi klán védte Milosevicéktől Djindjicet/nagyvilag/20040414azimonyi.htmlSzerbia: lelőtték a zimonyi maffia főnökeit/nagyvilag/20030327szerbia.html

Nem tűzharcban ölték meg, hanem kivégezték a rendőrök a zimonyi klán két vezetőjét néhány nappal a Zoran Djindjic elleni merénylet után - állítja legfrissebb számában a NIN című belgrádi hetilap. A NIN hozzájutott Dusan Spasojevic Siptar és Mile Lukovic Kum haláláról szóló halottkémi jelentéshez, és a benne foglaltak alapján, szakértői véleményekre támaszkodva azt a következtetést vonja le, hogy a hatósági jelentésekkel ellentétben nem tűzharcban lelte halálát a két maffiavezér, hanem szabályosan kivégezték őket.

Siptart és Kumot két héttel a merénylet után, március 27-én ölték meg a rendőrség terroristaelhárító kommandósai a Belgrád melletti Meljak faluban. A haláluk körüli rejtély egy éve téma a belgrádi sajtóban. A lapok gyakorta feltették a kérdést, miként lehetséges, hogy a rendőrség különösebb gond nélkül kerítette kézre a zimonyi bűnbanda tagjait, csak éppen a minden titkot tudó két maffiavezért lőtték le arra hivatkozva, hogy ellenállást tanúsítottak. Sokan éltek a gyanúperrel: Siptart és Kumot azért hallgattatták el, nehogy fény derüljön a merénylet hátterére és a gyilkosság megrendelőire.

A NIN jóvoltából pénteken első ízben látott napvilágot a két bandavezér haláláról szóló halottkémi jelentés. A hetilap a legapróbb részletekbe menően elemzi a halottkémi jelentést, amely szerint Siptar hét golyót kapott: hármat a fejébe, a többit a hátába. A lövedékek nagyjából a test ugyanazon részébe fúródtak be, ami - a lap által megszólaltatott szakértők szerint - csak úgy lehetséges, ha halála pillanatában az áldozat mozdulatlan volt. A lap szerint aki ellenállást tanúsít, az általában nem hátba kapott lövésektől hal meg. A NIN szerint Siptart összeverték, majd úgy lőhették le, hogy térden állt vagy hason feküdt, s az aki kivégezte, felette állt.

A Kum haláláról készült halottkémi jelentés ugyancsak erősen megkérdőjelezi a hatóságok állításait. A bandavezér bal arcfelén hatalmas lila véraláfutások láthatók, amelyeket csakis több erős ütés okozhatott. Kumot közvetlen közelről lőtték többször fejbe, mivel arcbőrén lőpornyomokat találtak. Végezetül a NIN azt firtatja: lehetséges-e, hogy a rendőrség először elfogta a két bandavezért, majd kivégezte őket ? Lehetséges-e, hogy mindez szándékosan történt, mert "a halott nem beszél?" - teszi fel a kérdést a NIN.