Vágólapra másolva!
Tíz pontban hivatalosan is vádat emelt Michael Jackson popsztár ellen egy kaliforniai bíróság, egyebek közt gyermek szexuális zaklatása és ami különösen súlyos, kiskorú elrablására tett kísérlet címén. A Santa Barbara megyei bíróság esküdtszékének vádiratát szülei és mintegy 60 rajongója jelenlétében ismertették pénteken a "popzene királyával" a kaliforniai megye székhelyén, Santa Mariában.
Vágólapra másolva!

A 45 éves énekest egyebek közt kiskorúval elkövetett négyrendbeli fajtalankodással, egy erre tett kísérlettel, továbbá azzal vádolják, hogy négyszer kábító anyagot adott be a gyermeknek, hogy így tegye őt engedelmessé.

A szexuális zaklatáson és alkohollal való leitatáson kívül összeesküvéssel is vádolja a bíróság Michael Jacksont, mivel "elrabolt, zsarolt és megfosztott személyi szabadságától" egy gyermeket. Az "összeesküvés" kifejezés használata arra utal, hogy más személyek is (amerikai tévék szerint a sztár környezetének két tagja) érintettek a vélt bűncselekményben. A 45 éves énekes ártatlannak vallotta magát minden vádpontban, akárcsak bíróság előtti első, januári megjelenése alkalmával. Akkor 7 pontban indítványoztak vádemelést ellene.

A hivatalos vádemelés nyomán mind valószínűbb, hogy peres eljárás indul a popsztár ellen. Az ügyészségnek most meg kell győznie egy bírót arról, hogy elegendő a bizonyíték az eljárás megindításához. Michael Jacksont hozzátartozóin kívül több száz rajongója várta a Santa Maria-i bíróság épülete előtt, amelyet a helyi hatóságok torlaszokkal és kerítéssel vettek körül. Külföldi rajongók is eljöttek: "Nagy-Britannia támogatja Michaelt" és "Spanyolország hisz benned"- állt a transzparenseken. A mintegy 100 rendőr felügyelte tömegben gyerekek és ötven-hatvan év körüli személyek egyaránt feltűntek.

Jackson szemüvegben érkezett, sötét öltönyéhez piros nyakkendőt és vörös karszalagot viselt. A bíróság épületébe testőrei kísérték, ahol alávetette magát a biztonsági ellenőrzésnek. Egy televíziós stáb minden mozdulatát követő kameráját tenyerével eltakarta.

A világhírű énekest másodszor idézték be a Santa Maria-i bíróságra. Ha bebizonyosodik bűnössége, akár több évtizednyi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Az első, januári meghallgatáson Rodney Melville bíró megrótta Jacksont, amiért késve érkezett a tárgyalásra. A januári meghallgatást a rajongóit autója tetején ellejtett tánclépéskkel üdvözlő sztár látványos műsorrá változtatta. Jackson új ügyvédje, a hét elején sebtében szerződtetett Thomas Mesereau tanácsára pénteken már kerülte a felhajtást.

A 40 perces meghallgatásról távozva Jackson köszönetet mondott rajongóinak szerte a világban a feléje áradó szeretetért és támogatásért, s ugyancsak köszönetet mondott szüleinek és Santa Maria lakosságának. Autóján távozva még visszaintegetett rajongóinak.

A pedofíliával vádolt Michael Jacksont november 20-án helyezték szabadlábra 3 millió dollár óvadék ellenében, de elkobozták útlevelét. A háromgyermekes sztár már elismerte, hogy megosztotta ágyát fiatalokkal, de azt bizonygatja, hogy nem nyúlt hozzájuk szexuálisan.

Az énekest eredetileg hétrendbeli fajtalankodással vádolták egy 12 éves gyermekkel. Egyelőre nem világos, hogy egy és ugyanazon gyermekről van-e szó, és hogy miért különböznek a számok.