Hamisak lehetnek az iraki brit kínzásokról készült fotók

Vágólapra másolva!
Több jel utal arra, hogy hamisítványok azok a fotók, amelyek állítólag Irakban szolgáló brit katonákat mutatnak, amint iraki foglyukat kínozzák. Szakértők szerint az egyik háború ellenes brit bulvárlap által közölt képeken látható katonai felszereléseket nem is használják az Irakban állomásozó brit csapatok, de kétségessé teszi a képek valódiságát túlzottan jó minőségük is. A brit hadsereg kivizsgálja az ügyet.
Vágólapra másolva!

Komoly kétségek merültek fel azoknak a fotóknak a valódiságát illetően, amelyek egy brit bulvárlap szerint brit katonákról készültek egy iraki őrizetes kínzása közben. A képeket a Daily Mirror szombati kiadása közölte, röviddel azután, hogy amerikai katonákról készített hasonló felvételek jelentek meg a sajtóban világszerte. A felvételek komoly felzúdulást keltettek a szövetséges országokban, köztük Nagy-Britanniában is. Az iraki háborút erősen ellenző lap több olyan fotót közölt, amelyeken a képekhez fűzött magyarázat szerint brit katonák súlyosan bántalmaznak egy tolvajlással gyanúsított iraki őrizetest.

Az újság értesülése szerint az illetőt nyolc órás tortúrának vetették alá, miközben állkapcsát és fogait puskatussal összetörték. Az iraki foglyot többször kivégzéssel is fenyegették a kínvallatás során - írta a szombati Daily Mirror. A fotókat állítólag más brit katonák adták ki a lapnak, hogy leleplezzék a hadseregben lévő "lator elemeket". A BBC televízió szombat éjjel azonban közölte, hogy katonapolitikai tudósítójának az ügyben érintett ezredhez, a Queen's Lancashire Regimenthez "közel álló források" azt mondták: számos közvetlen és közvetett jel teszi gyakorlatilag kizárttá a fotók valódiságát.

A név nélkül idézett források szerint például az egyik képen látható fegyver, egy SA80 mk 1-es típusú géppisztoly - amelyet egy katona az állítólagos iraki őrizetes halántékához tart - nem is volt az Irakba vezényelt brit erők hadfelszerelésének része. A brit katonák emellett nem olyan sisakot viseltek, amilyen az egyik fotón látszik, és azt a Bedford típusú teherautót sem használták az iraki hadszíntéren, amelynek egyes részletei mindegyik fotó hátterében jól láthatók - hangzott a katonai forrásokat idéző tudósításban.

A BBC-nek nyilatkozó szakértők megjegyezték emellett, hogy a Daily Mirrorban közölt fotók "gyanúsan jó minőségűek", és szinte lerí róluk, hogy mesterségesen beállított jeleneteket ábrázolnak. Hozzátették: valószínűnek tűnik, hogy képeket nem is Irakban készítették. A BBC katonapolitikai szakértője szerint elképzelhető, hogy a brit lapot "valakik átverték". Az ügy mindenesetre azonnal rendkívüli visszhangot keltett Nagy-Britanniában. Sir Michael Jackson tábornok, a brit vezérkar főnöke haladéktalanul vizsgálatot rendelt el, és kijelentette: a vétkesek - ha cselekményük bebizonyosodik - nem méltók "a királynő egyenruhájának viselésére, mert beszennyezték a hadsereg jó hírnevét".

Az ügyben megszólalt a brit kormányfő is. Tony Blair Dublinban, az EU-bővítési ünnepségen - még a fotók valódiságával kapcsolatos kétségek felmerülése előtt - brit újságíróknak azt mondta: az ilyen esetek elfogadhatatlanok, mivel a szövetségesek éppen azért mentek Irakba, hogy a hasonló bánásmódnak véget vessenek.