Újabb sorompótörő ámokfutó a cseh-szlovák határon

Vágólapra másolva!
Ismét nekihajtott a sorompónak és átszáguldott a cseh-szlovák határon egy autós vasárnap. A férfit sikerült Szlovákiában elkapni.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség hétfői közlése szerint a dunaszerdahelyi járás egyik falujának 48 éves lakója, aki egy utassal Csehországból hazafelé tartott, a cseh-szlovák határon fékezés nélkül végigrobogott a diplomáciai járműveknek fenntartott sávon, majd a lezárt határsorompót áttörve tovább hajtott, annak ellenére, hogy régi Skoda 105-ös típusú kocsijának szélvédője a "határátkelés" közben betört.

A gépkocsit Szlovákia területén, Malackánál (Malacky) a rendőrök megállították. A kocsi vezetője és utasa ellen várhatóan eljárás indul.

Az emlékezetes februári incidens: a több határon hasonló módon átjutó, majd Budapesten elfogott belga rendszámú kocsi ámokfutása óta a szlovák-cseh, valamint az osztrák-szlovák határon már történt egy-egy hasonló eset. A vasárnapi "folytatás" így már a negyedik a sorban, az uniós csatlakozás óta azonban az első.