Elhagyják Szlovákiát az elégedetlen romák

Vágólapra másolva!
Elhagyják Szlovákiát roma csoportok - állítja egy szlovákiai roma szervezet vezetője. Azt azonban egyelőre titkolják, hogy melyik országba költöznének és azt is, hogy hányan hagynák el az országot.
Vágólapra másolva!

Szlovák állampolgárságú roma csoportok Szlovákia elhagyására készülnek - jelezte egy roma vezető kedden Pozsonyban. Alexander Patkoló, a számos szlovákiai roma szervezet egyikének, a Szlovákiai Roma Kezdeményezésnek (RIS) az elnöke a TASR hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy egyes roma csoportok, élve az ország európai uniós tagsága kínálta lehetőségekkel, távozni fognak az országból.

Patkoló azt nem volt hajlandó elárulni, hogy mekkora létszámú csoportok készülődnek külföldre. "Ehhez senkinek semmi köze, hiszen mi is ugyanolyan europolgárok vagyunk, mint mások" - jelentette ki, és hozzátette: különleges ügynökségek jönnek majd létre, amelyek az unión belüli szabad mozgásban fogják segíteni a távozásra elszánt embereket. Szerinte mindezt törvényes keretek között, de az egyik-másik uniós országban kínálkozó lehetőségekkel élve kívánják megtenni.

A roma vezető megjegyezte: ideje lenne elgondolkozni azon, vajon miért hagyják el Szlovákiát például a jól képzett szakemberek, egészségügyi dolgozók és a különböző diplomások is.