George Bush amerikai elnök csütörtökön lényegében bocsánatot kért azokért a megaláztatásokért, amelyeket az iraki foglyok elszenvedtek, ugyanakkor leszögezte, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter a hivatalában marad.

Bush II. Abdalláh jordániai királlyal közösen rendezett fehér házi sajtóértekezletén kijelentette: "Világosan elmondtam a királynak, hogy sajnálom az iraki foglyok és a családjuk által elszenvedett megaláztatásokat. Az is elmondtam, hogy ugyanígy sajnálom, hogy azok, akik látták a fényképeket, nem értik az amerikaiak valódi természetét."

Bush elnök személyesen eddig még nem kért bocsánatot, noha szóvivője szerdán már úgy nyilatkozott, hogy az elnök sajnálja a foglyok megalázását. Az elnök a csütörtöki sajtónyilatkozatában a Bagdad melletti Abu Garib börtönben elkövetett visszaéléseket úgy minősítette, hogy azoktól az amerikaiaknak, így neki is felfordult a gyomra, illetve hogy a történtek foltot ejtettek a nemzet becsületén és hírnevén.

Az elnök II. Abdalláh jordán királlyal közösen rendezett sajtóértekezletén kérdésre válaszolva leszögezte, hogy Donald Rumsfeld kiváló miniszter, két háborúban is szolgált, a kormány fontos tagja és az is marad.

Demokrata párti törvényhozók szerint az ország jó hírének megőrzése érdekében az elnöknek menesztenie kell a minisztert.