Beszámolt a kínzásokról egy iraki fogoly

Vágólapra másolva!
Részletesen beszámolt a sajtónak a bagdadi börtönben folyt kínzásokról egy iraki férfi. A beszámoló szerint a foglyokat többször összeverték az őrök, és mindennaposak voltak a szexuális visszaélések is.
Vágólapra másolva!
Rumsfeld székébe kerülhetnek a kínzások/nagyvilag/20040506ujabb.htmlElismerték a kínzást az amerikaiak/nagyvilag/20040504huszonot.html

Haider Szabbar Abed egy meztelen, csuklyás férfi fényképére mutat: "ez vagyok én". A 36 éves Abed felismerte magát a világsajtót bejárt fotókon, különböző megalázó helyetekben. Mint a Násziríjából való síita férfi egy arab televíziónak elmondta, júliusban Bagdadban vették őrizetbe. Autóstoppal utazott, amikor a kocsit, amely felvette, egy ellenőrző pontnál feltartóztatták. Ő maga katonai szolgálati idejét igazoló dokumentumokat jött beszerezni a fővárosba. Az autó vezetőjénél, akit nem ismert, nem voltak iratok, ezért letartóztatták őket.

A következő három hónapot a buccai fogolytáborban töltötte, majd a Bagdad melletti Abu Garib börtönbe szállították át. Mindenki jól bánt velem - mondta. Egy, a foglyok közül kiválasztott zárkafelelőssel történt tettleges összetűzésével kezdődött azután számára a rémálom. Hat fogolytársával magánzárkába helyezték.

"Először tetőtől talpig összevertek bennünket" - mondta Abed. Aztán letépték rólunk a ruhánkat. Meztelenül elszenvedett kínzásuk négy órán át tartott. Kényszerítették őket, hogy egymásra másszanak. Ezt mutatja az a nyilvánosságra került fénykép, amelyen hétfős emberi gúla látható. Ez vagyok én - mutatott rá a bal alsó szélen látható egyik férfira. Mint elmondta, őrei lerántották fejéről a korábban ráhúzott csuklyát, és egy női őr állt előtte. A nő megparancsolta, hogy önkielégítést végezzen. Aztán újra a fejére húzták a csuklyát. "Ott álltam, aztán megfogták a kezemet és rátették valaki fejére, aki előttem volt. Az a valaki épp a hímvesszőm előtt volt" - emlékezett vissza. Az egyik fényképen ugyancsak látható volt egy ilyen jelenet. A férfi beszámolója szerint a szexuális visszaélések egész ideje alatt készültek fényképek.

Ezután meztelenül visszavitték őket a celláikba, ahol három napon át leláncolva tartották őket. Abedet - mint elmondta, az első nap a zárkaajtóhoz láncolták, arccal a rácsnak, a másodikon az ágyhoz láncolták, a harmadikon pedig a padlón kellett feküdnie, kezén-lábán összeláncolva. A csoport tagjait 25 napig tartották magánzárkában. Azután Abed visszakerült a sátortáborba.

Nyomozók januárban mutatták meg neki ott azt a több mint 60 fényképet, amelyet az amerikai őrök készítettek. Április 15-én engedték szabadon. Mint a férfi elmondta, azért vállalkozott szenvedéseinek elmondására, mert fel akarta rázni a világot, ugyanis sok olyan ártatlan embert tartanak fogva, akiknek semmi közük az erőszakhoz. A volt fogoly úgy érzi, hogy a nagy szégyen miatt nem maradhat tovább Irakban.