Colin Powell nem tudott az újabb iraki költségekről

Vágólapra másolva!
Colin Powell amerikai külügyminiszter nem tudott róla, hogy Bush elnök hamarosan 25 milliárd dollárt kér a kongresszustól az iraki és az afganisztáni küldetésre. Nem sokkal azelőtt, hogy tájékoztatták a törvényhozás republikánus vezetőit a 25 milliárdos kérésről, Powell még arról beszélt a kongresszus afrikai-amerikai frakciójának, hogy ilyen beterjesztés nem lesz a közeljövőben. 
Vágólapra másolva!

Colin Powell amerikai külügyminiszter nem tudott róla, hogy Bush elnök hamarosan 25 milliárd dollárt kér a kongresszustól az iraki és az afganisztáni küldetésre. A Fehér Ház eddigi álláspontja az volt, hogy legközelebb csak januárban terjesztenek elő új igényeket, mert addig kitartanak a forrásaik. Nem sokkal azelőtt, hogy tájékoztatták a törvényhozás republikánus vezetőit a 25 milliárdos kérésről, Powell még arról beszélt a kongresszus afrikai-amerikai frakciójának, hogy ilyen beterjesztés nem lesz a közeljövőben.

A külügyminiszter munkatársai állítólag megpróbálták bagatellizálni az ügyet, ami ismét azokat a híreket erősíti meg, hogy Powellt kizárják a döntéshozatalból. A DQ magazin nemrég megjelent cikkében Colin Powell munkatársai arról panaszkodtak, hogy a Pentagon és Dick Cheney alelnök igyekeznek kizárni a külügyi tárcát a döntések előkészítéséből. A cikk frusztráltnak, kimerültnek és megkeseredettnek írta le a külügyminisztert. A 25 milliárdos kérés nyilvánosságra kerülése után Powell biztosította az afrikai-amerikai frakciót, hogy nem szándékosan vezette félre őket.

A kérést a Fehér Ház a katonai műveletek tervezettnél magasabb költségeivel indokolja. A kongresszus tavaly áprilisban 79,5 milliárd dollárt szavazott meg a 2003-as évi, novemberben pedig 87,5 milliárdot az idei iraki és afganisztáni szükségletekre. Az iraki szükségletek havonta ötmilliárd dollárt emésztenek fel.