Egészséges embereket zárnak intézetbe Romániában

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International nemrég kiadott jelentésében azzal vádolja Romániát, hogy embereket akaratuk ellenére pszichiátriai kezelésnek vetnek alá és egészséges embereket utalnak kórházba, intézetbe. A szervezet azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió csak úgy adjon előcsatlakozási támogatásokat Romániának, hogy megszabja, a pénzek felhasználása során az országnak maradéktalanul be kell tartania a kórházakban, pszichiátriai intézetekben ápolt emberek jogait.
Vágólapra másolva!

Az Amnesty International nemrég kiadott jelentésében a romániai egészségügyi intézményekben, különösen a pszichiátriai intézetekben kezeltekkel foglalkozik. A helyszínen végzett kutatásokra hivatkozva a Memorandum Románia kormányának című dokumentum azt állítja, hogy a "borzalmas állapotban lévő kórházakban" folyamatosan megsértik a kezeltek emberi jogait. A jelentés szerint a Poiana Mare pszichiátriai intézetben közelmúltban bekövetkezett tragédia, amikor 18 beteg halt meg elsősorban az alultápláltság és kihűlés következtében, egyáltalán nem kivételes eset a román kórházakban.

Az Amnesty International azzal vádolja Romániát, hogy az országban bevett gyakorlat, hogy embereket akaratuk ellenére pszichiátriai kezelésnek vetnek alá vagy egészséges embereket utalnak kórházba, intézetbe, ami jogtalan fogva tartásnak minősül. Irene Kahn, a szervezet főtitkára arra kérte Románia kormányát, hogy "cselekedjen azonnal a páciensek életének, méltóságának és jólétének megvédése érdekében".

Fodor Márk, az Amnesty International magyarországi igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy a szervezet elég pontos képet kap a kezeltek helyzetéről, annak ellenére, hogy vannak úgynevezett kirakatok, vagyis ha a román hatóságok értesülnek róla, hogy a valamilyen jogvédő szervezet munkatársa meglátogat egy kórházat vagy intézetet, megpróbálják megszépíteni a helyzetet. Sokszor azonban a kozmetikázott állapot is megdöbbentő. "Ha megpróbálják szépíteni a körülményeket, akkor sem tökéletesek az állapotok. Ebből pedig lehet következtetni a valódi helyzetre"- fogalmazott a jogvédő.

Hajléktalanok és gyerekek a pszichiátrián

Az Amnesty azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió csak úgy adjon előcsatlakozási támogatásokat Romániának, hogy megszabja, a pénzek felhasználása során az országnak maradéktalanul be kell tartania a kórházakban, pszichiátriai intézetekben ápolt emberek jogait. Előfordult ugyanis, hogy egy-egy EU-kezdeményezésre az ország úgy reagált, hogy a korábbi jogsértő gyakorlatot megszüntetve létrehozott egy még rosszabbat. Az egyik uniós kezdeményezés például a nevelőintézetekben felnövő gyerekek számának csökkentését célozta volna Romániában. Csakhogy az intézetek bezárásával sok egészséges fiatalt pszichiátriai intézetekbe helyeztek át, ahonnan a szervezet szerint gyakorlatilag életük végéig képtelenek lesznek kitörni.

A hajléktalankérdés megoldását is a pszichiátriai intézetektől remélte a román kormány. "Nem létező betegségekkel utaltak hajléktalanokat pszichiátriákra. Ez egyébként Oroszországban is bevett gyakorlat"- állítja Fodor Márk. Csakhogy Oroszország nem akar az Unió tagja lenni, míg Románia igen. "Nem véletlen, hogy éppen Brüsszelben jött ki a jelentés" - tette hozzá az igazgató. Az Amnesty azt reméli, hogy az Unió döntéshozói befolyásolni tudják a román kormányt. Románia azonnal reagált a vádakra, tagadva azok jelentős részét. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy ki fogja vizsgálni a memorandumban említett eseteket. A jogvédők sajnálják, hogy a román kormány a vizsgálatok során nem akar együttműködni sem velük, sem a romániai civil szervezetekkel.

Magyarország: még mindig rácsos ágyak

Magyarországon nem vizsgálták átfogóan a pszichiátrai intézetekben kezeltek helyzetét. A Mental Disability Advocacy Center nevű nemzetközi szervezet tavaly csak a rácsos, illetve hálós ágyak használatával kapcsolatban vizsgálódott Kelet-Európában. Akkor meglátogattak többek között magyar intézeteket is. Megállapították, hogy a ketrechez hasonlító ágyakba, melyek használatát számos nemzetközi egyezmény tiltja, órákra, napokra vagy akár hetekre is bezárják a betegeket. A jelentés szólt arról a 2001-es esetről is, amikor egy törökszentmiklósi intézetben tűz ütött ki, és az egyik hálós ágyba zárt beteg bennégett. Simor Eszter, a szervezet magyarországi munkatársa elmondta, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatala után ígéreteket kaptak, hogy rendelet fogja megtiltani az ilyen ágyak használatát Magyarországon, egyelőre azonban nem történt semmilyen intézkedés.