Tengeralattjárót fogott egy dán halászhajó

Váratlanul nagy fogása volt annak a kis dán halászhajónak, amely a Skagerrak tengerszoroson vetette ki hálóját. A hálóba ugyanis egy hadgyakorlatozó német tengeralattjáró akadt. A halászoknak az ijedtségen kívül szerencsére semmi bajuk nem lett.

Halára rémült annak a dán halászhajónak a legénysége, amelynek hálójába egy tengeralattjáró akadt. A halászok a Dániát Norvégiától elválasztó Skagerrak tengerszoroson fogták ki a német tengeralattjárót, amely úgy belegabalyodott hálójukba, hogy kénytelen volt a felszínre emelkedni. Szerencsére az esetben senki nem sérült meg. A tengeri mentők egyik munkatársa szerint a halászhajó legénysége egy pillanatig sem volt veszélyben. 

A háló maradványaitól végül egy német hadihajó szabadította meg a tengeralattjárót, amely egy NATO hadgyakorlaton vett részt a térségben, 16 ország 70 hadihajójával együtt.

Tíz éve egy hasonló baleset tragédiába torkollott. Akkor három dán halász vesztette életét, amikor ugyancsak egy német tengeralattjáró gabalyodott hálójukba, ám ahelyett, hogy a felszínre emelkedett volna a mélybe rántotta a halászhajót - jelentette a BBC News.