Az USA a lefejezők elfogását ígéri

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok azt ígéri, elfogják és felelősségre vonják azokat, akik lefejeztek egy amerikai állampolgárt Irakban, és a kegyetlenséget videón rögzítették. Az inerneten közzétett brutális képsorokat még az arab hírcsatornák sem mutatták be. A lefejezés híre sokkolta az amerikaiakat. Az áldozat családja részben az amerikai vezetésű koalíció felelősségét hangoztatja. Eközben Tony Blair brit miniszterelnök bejelentette, a brit katonáknak nincs köze az irakban elkövetett kínzásokhoz.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A gyilkosság előtti pillanat

Az USA azt ígéri, elfogják és felelősségre vonják azokat az ismeretleneket, akik lefejeztek egy amerikait Irakban és a gyilkosságot videóra vették. A felvételt egy al-Kaidához közel álló iszlám honlap tette közzé kedden. Az április 9-én eltűnt Nick Berg lefejezett holttestére a napokban találtak rá Irakban. A férfit a felvétel tanúsága az iraki foglyok megkínzása miatt, bosszúból gyilkolták meg. A lefejezést egyes jelentések szerint Abu Muszab az-Zarkavi, az al-Kaida iraki főembere, nemzetközileg körözött jordániai terrorista hajtotta végre. A csoport további gyilkosságokkal fenyegetőzött. A gyilkosok szerint áldozatukat korábban megpróbálták elcserélni az Abu Garib börtönben sínylődő rabokra, ám a hatóságok visszautasították az alkut.

A videofelvételt annyira durvának és brutálisnak találták, hogy még az ilyen jellegű felvételeket meglehetősen szívesen közlő al-Dzsazíra és al-Arabíja arab tévétársaságok is - a nagyobb amerikai hírtelevíziókról nem is beszélve - csak részleteket mutattak be róla, általában a nyitóképet, ahol az áldozat még életben van.

A gyilkosságról szóló hír így is megrendítette az amerikai közvéleményt. John Warner szenátor kedden közölte, az amerikai szenátust sokkolták a történtek, illetve azok közzététele a világhálón. Hozzátette, igazolódni látszanak azok az aggodalmak, hogy a fogolykínzás bosszútettekhez vezethet Irakban. Scott McClellan fehér házi szóvivő szerint a kivégzés "megmutatja a szabadság ellenségeinek igazi természetét". Hozzátette, megkeresik a felelősöket, és bíróság elé állítják őket.

Koalíciós őrizetben is volt az áldozat

Az áldozat családja részben az amerikai vezetésű koalíciós erőket okolja a történtekért. Szerintük a koalíciós hatóságok teremtették azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették hozzátartozójuk elrablását.

Nick Berget - aki egy telekommunikációs cégnek dolgozott - ugyanis eddig nem részletezett okokból két hónapja őrizetbe vette az iraki rendőrség, és átadta a koalíciós hatóságoknak. A férfit 13 napig tartották fogva, majd vádemelés nélkül szabadon engedték. Az áldozat apja szerint fia éppen hazatérni próbált az egyre veszélyesebbé váló Irakból, de az őrizetbe vétel miatt nem tudott idejében elindulni. Utoljára április 9-én hallottak róla.

Eközben az Egyesült Államokban folytatódnak a tárgyalások a Pentagonnal az amerikai kínzásokról készült fotók és videofelvételek nyilvánosságra hozásáról. A CBS-nek már sikerült megállapodnia, hogy leközli azt a videonaplót, amelyet egy amerikai katona készített, aki két iraki fogolytáborban is szolgált. A felvételeken ugyan nem szerepelnek a kínzások, ám a készítő - egy nő - meglehetősen nyeglén beszél az iraki foglyok haláláról - írja a BBC.