Politikai bonyodalmakat eredményezett az újvidéki honvédtalálkozó

A vajdasági tartományi kormány és a parlament is elítélte csütörtökön a II. világháborút s azon belül a Délvidéket megjárt magyar katonák múlt heti újvidéki találkozóját, amelyet a Magyar Szó című lap szervezett.

"A tartományi kormány szerint a Vajdaságban a hírhedt razziákról emlegetett a Horthy-hadsereg egykori katonáinak, a honvédeknek a találkozója megbontja a nemzetiségek közötti harmonikus viszonyokat a Vajdaságban, és megnehezíti a múltból eredő türelmetlenség leküzdését" - áll a vajdasági kormány csütörtöki határozatában, amelyet elfogadott a tartományi képviselőház is. A parlamenti szavazáskor a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 17 tagú képviselőcsoportja tartózkodott, és szorgalmazta, hogy "hallgattassék meg a másik fél is".

A parlamentnek eredetileg csütörtökön a kisebbségi tájékoztatást érintő fontos döntést kellett volna hoznia: át kellett volna testálnia a kisebbségi nemzeti tanácsokra a kisebbségi sajtóorgánumok alapítói jogait (ezáltal a Magyar Szó alapítói joga átkerült volna a Magyar Nemzeti Tanácshoz).

A VMSZ-szel szövetséges Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) ellenkezése miatt azonban napirendre sem tűzték a javaslatot. A VMSZ képviselőcsoportja emiatt testületileg kivonult az ülésteremből, Varga József frakcióvezető pedig a koalíciós partner árulásának minősítette a történteket.

Az LSV parlamenti alelnöke, Aleksandar Kravic közölte, hogy pártja döntése összefüggésbe hozható a Magyar Szó által rendezett honvédtalálkozóval. Az LSV követelni fogja a magyar lap vezetőinek felelősségre vonását, mert a honvédtalálkozó olyan volt, mint ha az újvidéki szerb nyelvű Dnevnik című napilap csetnikek, vagy a horvát Hrvatska Rijec usztasák (egykori horvát fasiszták) találkozóját rendezte volna meg.

A Magyar Szó a múlt héten pénteken - hatvan év óta első ízben - megrendezte Újvidéken a magyar honvédek találkozóját. A rendezvényen több mint száz háborús veterán gyűlt össze. A legnagyobb szerbiai kormánypárt, Szerbiai Demokrata Párt (DSS) azzal vádolta a Magyar Szót, hogy a honvédtalálkozó megrendezésével "a fasiszta ideológia propagátorainak szolgálatába állt".

Kasza József, a VMSZ elnöke csütörtökön a távirati irodának nyilatkozva közölte: nem tartja túl szerencsésnek, hogy az Magyar Szó rendezte meg a honvédek találkozóját. Kasza ugyanakkor élesen bírálta azokat, akik emiatt nemtelenül támadják az egyetlen délvidéki magyar nyelvű napilapot.

A vajdasági autonómiáért küzdő LSV és a VMSZ régóta szövetséges viszonyban van egymással, ezért az LSV csütörtöki döntése minden bizonnyal fordulópontot jelent a két párt viszonyában. Sokak szerint azonban az LSV lépésére inkább ürügy volt a honvédtalálkozó. Nenad Canak pártja megorrolt a VMSZ-re, amiért a múlt héten kilépett a tartományi autonómiáért küzdő Vajdasági Szövetségből, s ezt megelőzően beharangozta, hogy stratégiai partnerségi viszonyra lép a Demokrata Párttal (DS). Értesülések szerint a VMSZ és a DS megállapodását pénteken írja alá a két párt vezetője.