Elgázoltak egy gyereket a magyar katonák Irakban

Vágólapra másolva!
Elgázolt egy tíz év körüli iraki fiút a magyar szálítókontingens egyik járműve vasárnap Irakban. A gyereket életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel szállították kórházba. A Honvédelmi Minisztérium szerint a magyar konvoj szabályosan haladt, a balesetet a figyelmetlen kisfiú okozta.
Vágólapra másolva!

Elütött egy iraki kisfiút a magyar szállítókontingens egyik járműve vasárnap délután. A tíz év körüli gyermeket életveszélyes sérüléssel szállították kórházba - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese.

A baleset Hillától mintegy 100 kilométerre délre, lakott területen kívül történt. A gyerek a magyar konvojjal szemben haladó amerikai gépjárművek közül futott ki, és a magyar konvoj előfutó, biztosító gépjárműve ütötte el. A sofőrnek esélye sem volt elkerülni a balesetet - közölte.

Bocskai István elmondta: a településen élelmiszert osztottak, mikor a kisfiú odaszaladt. A magyar konvojt biztosító egészségügyi személyzet azonnal elsősegélyben részesítette a sérültet, és értesítették az amerikai egészségügyi szolgálatot, amely mentőhelikopterrel egy amerikai kórházba szállította a gyermeket.