Száznégy rab bentégett egy Hondurasi börtönben

Vágólapra másolva!
Száznégy rab meghalt, huszonhatan pedig megsérültek egy észak-hondurasi börtönben, amikor rövidzárlat miatt tűz ütött ki. A túlzsúfolt épületben akkor csaptak fel a lángok, amikor a rabok éppen aludtak. Hondurasban roved időn belül ez a második , tömeges áldozatot követelő börtöntűz.
Vágólapra másolva!
Honduras is kivonul Irakból/nagyvilag/20040420honduras.html

Száznégy elítéltet megölt egy rövidzárlat miatt keletkezett tűz Honduras egy északi börtönében hétfőn. A fővárostól, Tegucigalpától 180 kilométerre északra lévő San Pedro Sula város fegyintézetében történt szerencsétlenségben további huszonhatan megsebesültek, közülük soknak az állapota súlyos. A szerencsétlenség hírére Ricardo Maduro államfő bejelentette, hogy megszakítja európai körútját, s a lehető legrövidebb időn belül hazatér Hondurasba.

Armando Calidonio helyettes közbiztonsági miniszter bejelentése szerint a tűz hajnalban ütött ki, amikor a rabok még aludtak. A lángok az intézmény egy részét gyorsan elpusztították. Egy kórházba szállított, sebesült rab egy helyi rádiónak elmondta: több társával együtt az égő ágyból ugrott ki. A tűzoltók ugyan gyorsan eloltották a lángokat, de akkorra már az épület nagy része a tűz martaléka lett.

Egy éven belül ez a második nagyméretű börtöntűzeset volt Hondurasban. Tavaly tavasszal egy lázadást kísért gyújtogatás és tűz, akkor hetvenen vesztették életüket. A lángba borult épületben főként bűnbandák tagjait tartották fogva. A fegyintézet túlzsúfolt volt. A 800 elítélt őrzésére tervezett börtönben ennek a létszámnak több mint kétszerese raboskodott.