Újra perlik a horvát háborús hőst

Börtönbüntetését töltő horvát tábornok ellen indított eljárást a hágai nemzetközi bíróság.  Mirko Noracot szerb civilek legyilkolásával és megkínzásával vádolják. Noracot egy horvát bíróság már tizenkét év börtönbüntetésre ítélte egy másik, a horvát-jugoszláv háborúban elkövetett eset miatt. A hágai nemzetközi bíróság valószínűleg Horvátországban folytatja majd le a pert, ahol az emberek többsége Noracot háborús hősként tiszteli.

 

Háborús bűnökért indított eljárást a hágai nemzetközi bíróság egy börtönbüntetését töltő horvát tábornok ellen. Mirko Noracot azzal vádolják, hogy amikor a parancsnoksága alatt álló egység elfoglalta a medaki kiszögellést, hadifoglyokat illetve civileket kínoztak és öltek meg, illetve elűztek a térségből 400 szerb lakost.

Norac katonái a vádirat szerint "lelőtték, megszurkálták, puskatussal verték, cigarettákkal égették áldozataikat. Ujjakat vágtak le, testeken ugráltak, vagy autók mögé kötötték, és az úton húzták őket. Csonkítottak és más módon kegyetlenkedtek" - áll a vádiratban. Az ügyészek szerint Norac katonái elevenen égettek el egy szerb nőt - írja a B92 honlapja.

Norac jelenleg tizenkét éves börtönbüntetését tölti Horvátországban. A tábornokot egy horvát bíróság ítélte el tavaly, amiért katonái megöltek ötven szerb civilt Gospic 1991-es elfoglalásakor. Norac elítélése komoly felháborodást váltott ki Horvátországban, ahol háborús hősként tisztelik a tábornokot - írja a BBC News.

Ennek ellenére a hágai nemzetközi bíróság mellett működő ügyészség kezdeményezte, hogy a pert ne Hágában, hanem egy horvát bíróságon folytassák le. Zágráb szoros együttműködése a testülettel az egyik előfeltétele annak, hogy az országot a későbbiekben felvegyék az Európai Unióba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK