Kivonulnak a radikális síiták Nedzsefből

Vágólapra másolva!
Egyelőre bizonytalan, valóban kivonulnak-e Moktada asz-Szadr milicistái az iraki Nedzsefből. A kivonulást állítólag addig leállíttatták, amíg az amerikaiak el nem fogadják Szadr feltételeit. A radikális imám egy négypontos tervet dolgozott ki a kivonulás feltételéül.
Vágólapra másolva!

Megkezdték kivonulásukat Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok milicistái csütörtökön Nedzsef iraki szent városból, miután Szadr tűzszünetet ajánlott az őt körülvevő amerikai erőknek. A hitszónok egyik munkatársa viszont később azt mondta, hogy a kivonulást felfüggesztették, amíg az amerikai haderők bele nem egyeznek a tűzszünet feltételeibe.

"Amerikai részről még nem fogadták el kezdeményezésünket, addig pedig a Mehdi-hadsereg felfüggeszt minden kivonulást" - közölte. A fegyveresek korábban bejelentették: parancsnokaiktól azt az utasítást kapták - mind szóban, mind írásban -, hogy délig (közép-európai idő szerint 10 óráig) vonuljanak ki a városból.

Szadr egy négypontos tervet dolgozott ki mint a kivonulás feltételét. A tervet eljuttatta a város vallási elöljáróinak. Szadr feltételei:

- Meg kell szüntetni minden katonai jelenlétet a városban és a középületeket át kell adni a kormányzati intézményeknek. A Mehdi-hadsereg minden olyan tagjának el kell hagynia a várost, aki nem Nedzsef környékéről származik, és fel kell függeszteni minden olyan igazságügyi eljárást, amelyet a milícia bármely tagja ellen folytatnak.

- Lehetővé kell tenni az iraki rendőrség és a nemzeti erők számára, hogy helyreállítsák a rendet és a közbiztonságot a városban.

- Az amerikai megszálló erőknek vissza kell vonulniuk támaszpontjaikra, azoknak a kis egységeknek a kivételével, amelyek feladata az amerikai főhadiszállásnak, a kormányzó székhelyének és az e két helyhez vezető utaknak a védelme.

- Átfogó megbeszéléseket kell folytatni a város síita elöljáróival a Mehdi-hadsereg jövőjéről, és Muktada asz-Szadr személye ellen semmilyen intézkedést nem szabad hozni.