Párizsba érkezett az amerikai elnök

Vágólapra másolva!
George W. Bush amerikai elnök szombat délután Párizsba érkezett, ahol rövidesen tárgyalóasztalhoz ül Jacques Chirac francia köztársasági elnökkel. A politikusok vasárnap a normandiai partraszállás 60. évfordulójára rendezett ünnepségen vesznek majd részt.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök a nap első felét még Rómában töltötte. A francia államfővel folytatott megbeszélésen minden bizonnyal szó lesz az Irakkal kapcsolatos amerikai és francia álláspont egyeztetéséről, illetőleg az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé szánt legújabb amerikai-brit határozattervezetről.

A politikusok vasárnap az 1944. június 6-án történt normandiai partraszállás 60. évfordulójára rendezett ünnepségen vesznek majd részt. Párizs azon negyedét, amelyben az amerikai nagykövetség és a francia elnöki palota is van, biztonsági okokból lezárták a járművek elől.