Vágólapra másolva!
Megöltek egy brit állampolgárt és egy másikat megsebesítettek a szaúd-arábiai Rijádban egy vasárnap lezajlott lövöldözésben. - jelentette be a helyi rendőrfőnök.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen fegyveresek adták le a lövéseket a két emberre Rijádnak egy népi negyedében a délutáni órákban - idézte a vezető hatósági embert az SPA szaúdi hírügynökség, amely szerint megkezdték az ügy kivizsgálását. További részletek nem váltak ismertté. Nem egész egy hete 22 ember halt meg, jobbára külföldiek, a szaúdi Hobarban egy túszejtő akció, illetve az annak felszámolására indított hatósági támadás nyomán.

Szemtanúk valamivel a vasárnapi bejelentés előtt arról számoltak be, hogy egy dél-rijádi kerületben egy ismeretlen nyugati férfi holttestére bukkantak. A városnak ez a része több ízben volt összecsapások terepe a biztonsági erők és iszlám szélsőségesek között.

Tavaly május óta vagy 85 ember halt meg Szaúd-Arábiában a radikális iszlámista erőszak következtében.