Hetes ikreket szült egy palesztin asszony

Vágólapra másolva!
Hetes ikreknek adott életet egy palesztin asszony vasárnap éjjel Kelet-Jeruzsálemben, az egyik kislány azonban csak kevéssel élte túl világra jöttét - közölték egészségügyi források hétfőn.
Vágólapra másolva!

A 26 éves betlehemi asszony négy fiát és három kislányát császármetszéssel segítették világra. Az újszülöttek orvosi közlés szerint válságos, de stabil állapotban vannak, a legkisebbik mindössze 540 gramm súlyú. Az asszony meddőség elleni kezelésen esett át és visszautasította a magzatszámot szabályozó kezelést. Múlt héten, a terhesség 23. hetében került kórházba.

A hetes ikrek születése manapság is ritkaságszámba megy. Az első olyan hetes ikrek, akik nemcsak néhány napig éltek, az Egyesült Államokbeli Iowa államban születtek 1997-ben. Ők kezdeti egészségügyi problémáik ellenére jelenleg jól vannak. Texasban 1998-ban egy nigériai származású asszony 8 gyermeket hozott a világra, közülük heten maradtak életben.

A Közel-Keletről már több esetben jelentették hetes ikrek születését.