Sztárok és személyeskedés az EP-kampányokban

Vágólapra másolva!
A legtöbb EU-tagországban belpolitikai botrányoktól és személyeskedéstől hangos az európai parlamenti (EP) választási kampány. Sok új tagnál a politikát teljesen levették a napirendről, és hírességekkel próbálják feldobni a kampányt. A régi tagoknál viszont a nagy pártoknak nem sikerült semmi újat kitalálni. Irak, a török EU-csatlakozás, az EU haszna és értelme mindenhol kampánytéma. A ötlettelen kampányokból pedig az EU ellenzői és a szélsőségesek próbálnak hasznot húzni.
Vágólapra másolva!

Írország a bevándorlókról beszél

Képviselők száma: 13
A választás időpontja: június 11.

Írországban három kérdésben is dönthetnek június 11-én a szavazók: az EP-választás mellett ugyanis helyi választások és egy, az ír állampolgársággal kapcsolatos népszavazás is lesz. A népszavazás témája pedig szorosan összefügg az EU-val, így ez vált az EP-kampány egyik legfontosabb témájává.

Az Írországban született csecsemők automatikusan ír állampolgárságot kapnak, és a szavazók most eldönthetik, hogy érvényben maradjon-e a rendszer. A konzervatív pártok szerint a kedvező állampolgársági szabályok által az országba csábított bevándorlók komoly gondot jelentenek, A másik oldal azonban úgy véli, a liberális szabályozás érvényben tartása a legfontosabb ügy.

Az ír választás egyik legizgalmasabb kérdése, hogy az ír sziget egyesítéséért küzdő, az IRA terrorszervezet politikai szárnyának tartott Sinn Fein jelöltjei bejutnak-e az EP-be. Erre Mary Lou MacDonald listavezetőnek van a legnagyobb esélye a közvélemény-kutatások szerint.

Nagy-Britanniában előszedték Busht

Képviselők száma: 78
A választás időpontja: június 10.

Blair távozásáról cikkezik a brit sajtó/nagyvilag/20040516blair.htmlA brit választók fele Blair távozását akarja/nagyvilag/20030927abrit.html

A brit EP-kampányt az aktuális belpolitikai helyzet határozta meg. A kormányzó munkáspárt leginkább az iraki beavatkozás miatt veszthet szavazókat. Tony Blair miniszterelnök meg is kapta a magáét ellenfeleitől a kampányban, amiért vállt vállnak vetve követte az Egyesült Államokat Irakba, ami a felmérések szerint meglehetősen népszerűtlen lépés a britek szemében. Blair a vádakra önkritikus megjegyzéssel válaszolt. A BBC-nek adott nyilatkozatában elismerte, hogy az iraki kérdés problémát jelent Nagy-Britannia számára.

Fotó: EPA
Vállt vállnak vetve

A konzervatív toriknak a választás főpróba is egyben: most derül ki, hogy újonnan megválasztott vezérük, Michael Howard népszerűbb-e, mint elődje volt. Howard feladata azonban nem könnyű. Jelenleg ugyanis - a hazai erőviszonyokkal szemben - hattal több tory van a brit EP-képviselők között, mint munkáspárti. A toryk azt ígérik, ha őket választják, akkor a brit képviselők vezető szerepet töltenek majd be az EP-ben, az eddiginél is hatékonyabban képviselve a brit érdekeket. A torykat ugyanakkor gyengítheti, hogy jelöltjeik között sok az igazi EU-szkeptikus, akikről nehezen eldönthető, valójában mi keresnivalójuk az EP-ben. Miközben a munkáspárt védekezik, a liberálisokkal együtt igyekeznek az EU pozitívumaira ráirányítani a britek figyelmét.