USA: igazolhatónak nevezték a kínzásokat 2002 nyarán

Vágólapra másolva!
A jogos önvédelem alapján igazolhatónak nevezte a kínzás alkalmazását a terrorizmus elleni harcban az amerikai igazságügyi minisztérium 2002 augusztusában a Fehér Házhoz intézett memorandumában.
Vágólapra másolva!

A The Washington Post keddi számának jelentése szerint az emlékeztető azzal érvel, hogy a gyanúsítottak kínzása igazolható, ha annak megelőzését szolgálja, hogy az al-Kaida terrorhálózat újabb terrortámadásokat kövessen el az Egyesült Államokban. Az ilyen eljárást a szükségszerűség és a jogos önvédelem indokolja, és mentesíti alkalmazóját a büntetőjogi felelősség alól.

Az 56 oldalas emlékeztetőt azért készítette el az igazságügyi tárca jogtanácsosi részlege, mert a Központi Hírszerzési Ügynökség (CIA) eligazítást kért ahhoz, hogy milyen szabályokhoz kell tartaniuk magukat az Afganisztánban és másutt elfogott személyeknek, amikor az al-Kaida magas rangú tagjait vallatják.

A dokumentumot Jay S. Bybee igazságügyi miniszterhelyettes írta alá. A szakvéleményben egyebek között az áll, hogy a mérsékelt, gyorsan múló fájdalom okozása nem szükségszerűen jelent kínzást. Az okfejtés a kínzást úgy határozza meg, hogy "az olyan erős fájdalom okozásával egyenértékű, mint amilyen súlyos fizikai sérüléskor érezhető, mint például szervi elégtelenség, a testi funkciók károsodása vagy akár maga a halál esetén."

A memorandum alapján készítették el a Pentagon jogászai 2003 márciusában Donald Rumsfeld védelmi miniszternek azt a jelentést, amely szerint a kínzásokat tiltó nemzetközi és amerikai egyezményeket felülbírálhatják nemzetbiztonsági érdekből.

A jelentésnek az volt az előzménye, hogy a guantánamói fogolytábor parancsnokai arra panaszkodtak, hogy a megengedett módszerekkel nem tudnak elég információt kicsikarni a terrorizmussal gyanúsított külföldi őrizetesekből.

A Pentagon jogászai arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikai elnököt semmilyen szabály sem gátolhatja abban, hogy szükség esetén jóváhagyja a kínzás alkalmazását.